A mai napom a szarpofozás különösen pregnáns eseteként fog bevonulni magántörténelmembe (=erre a blogra itt, amúgy a kutyát sem érdekli), merthogy bruttó három órát utaztam Esztergomba meg vissza az ötezer fokos nyárban egy légkondicionálatlan buszon azért, hogy aláírjak tíz igazolást, amelyekről csak hazaérkezésem után derült ki, hogy annyit se érnek, mint a papír, amire nyomtattuk, merthogy ennek a drága sóhivatalnak (=munkahelyemnek) a rendkívül hierarchikus és túlhúrozott adminisztrációja miatt csak a Tanulmányi Osztály adhat ki igazolást a sikeres záróvizsgákról, azt is csak július 6. után.

Vannak dolgok, bmeg, amiről Konsztantinosz Porfürogennétosz (=Bíborbanszületett Konstantin) még álmodni se mert.*

* Megjegyzem, amiről ő álmodni se mert, a kínaiak nagyrészt mind megvalósították. Egen, eszképizmusként** továbbra is mandarin historikus drámákat, vagyis wuxiákat és transzmigrációs történeteket nézek palotadrámákkal vegyest, mármint a sztorikban van úgy általában minden, mint a búcsúban. A nagyrészüknek bemindenezett tobzoskák a forgatókönyvírói, más értelmes magyarázat ugyanis nemigen van a rengeteg dramaturgiai bakugrásra.

** Emelje fel a kezét, aki nem érti, miért ugrok inkább fejest a fikcióba ahelyett, hogy fullosan megélném az életemet.