Hazudnék, ha azt mondanám, remekül vagyok, de nyilván ilyenkor van leginkább szükség arra, hogy az ember lánya akár a saját fülénél fogva is kiráncigálja magát az apátiából. Márciusban általában ideges vagyok, idén csak nyűgös meg nyomott, így hát minden kapaszkodóra szükség van, legyen az akár a ház előtt a virágzó fosókaszilva-bokor,

akár Csiriz úr, akinek annyira hiányzik a Fapapucs Futam, hogy hajnali ötkor kell rohangálni vele meg a lézerpointerrel, aztán persze egész délelőtt szunyál utána,

akár kenyérsütés vagy bármi más.

Én ugyan a mai napot azzal múlatom, hogy felváltva veszek kézbe takarítóeszközöket és OTDK-dolgozatokat (amikor az egyikből elegem van, jöhet a másik), de tegnap is őtözködős blogger voltam, aki azzal fotózta le magát a városba menetel előtt, hogy “egyszer kelljen, s jó, ha van”.

Ez az olajzöld motorosdzseki valószínűleg repülni fog, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember majdnem-de-nem-egészen holmikat hordjon, pláne ha tele a szekrény tuti-tuti-tuti holmikkal. A bazi nagy virágos ruhát viszont megtartom.