Tegnap este a RK hazaérkezett a síelésből, úgyhogy most már ketten csináljuk a házban a koszt, nem beszélve a szőrösökről, akik még mosogatni és vécét pucolni sem hajlandóak, skandalum.

Sőt, az elmúlt héten kinőtt a pormacskás padlóból egy olyan reggeli rituálé is, ami miatt még a futonomat sem tudom bevetni. Mire ugyanis eljutnék oda, hogy megtegyem, ez vár, ni:

Esetenként ennek pláne a duplája:

(Igen, a két kép között eltelt három napban volt egy ágyneműcsere. Valahol meg kell húzni a határt igénytelenségben is, neszpá.)

Természetesen ma is iskolába megyek, ezúttal az óralátogatás-megfigyelés-jegyzetelés bűvkörében fogjuk tölteni a napunkat, mely dolgokról a hallgatók egyelőre még nem tudnak szinte semmit, ergo be kell vezetnem őket az ehhez tartozó technikákba. A helyzet nyilván sokkal jobb lenne, ha be tudnék hatolni ennen irodámba, ahol az óvodalátogatási és tevékenység-megfigyelési jegyzeteimet spájzolom, de az még zárva van február végéig, úgyhogy abból élünk, amink van. Szerencsére tegnap némi kutatómunka árán találtam a Bűnök Barlangjában egy 2021-es jegyzetelő füzetet, amiben még zsírkrétával odakaristolt mozdonyok is vannak (nem én voltam!), és ugyan az iskola meg az óvoda közötti különbségek száma légió, de a tevékenység-látogatás és óralátogatás közöttiek valójában igen kicsinyek, úgyhogy ismételten uccunekiben vagyunk. Mint mindig.

Mintegy mellesleg a suliban a tanközösség szintén iszapszemű öreg rájákból áll (ezt a teljes tisztelet hangján mondom), úgyhogy két nap alatt már összerakták, hogy magam varrom a ruháimat, és elismeréssel viszonyultak hozzá. Hejhó, hejhó.