A lázam tegnap délre elmúlt, a hangeffektusok maradtak. A macskák úgy gondolták, teljesítik az előírt gyógycicasági kötelezettségeiket, ennélfogva majdnem egész nap ezt csinálták:

Oké, néha áthelyezkedtek más pozícióba. És mindeközben közelharcokat vívtunk a pokrócért, mert ők is tudják, mi a jó. Egyik legjobb szövetbolti döntésem volt, amikor talán öt vagy hat évvel ezelőtt engedtem az impulzusvásárlás csábításának, és kikértem négy méter wellsoftot Szilvitől, a legfelső polcról azt a rókásat, kösziszépen. Mielőtt bementem, még fogalmam sem volt, hogy nekem kéne bármi ilyesmi, de az ott egy bűnbeviteli központ, na. (Mondanom se kell, ezt sem azért linkelem be, mert fizetnének nekem a reklámért.)

Mivel láztalan állapotomban mindig fickósabb vagyok a kelleténél, még ha közben folyton az orromat is fúvogatom, délután lekecmeregtem a konyhába, és csináltam egy ilyet:

Gasztroblogger sose leszek, az nem vitás. Ezen a fotón úgy néz ki a tepsi tartalma, mint ami egyáltalán nem alkalmas emberi fogyasztásra, pedig dehogynem. Szerencsére mások viszont tudnak kaját fotózni, ha én nem is.

Na akkor indulhat a mandula, új nap, új adag takony, ezt is túléljük valahogy.