A héten gatyába ráztam végre a vendégszobát, hurrá. Kezdhetném az “ilyenvolt”-tal, de az mégse akarózik, hogy a legrosszabb állapotát mutassam a nyitóképen, szóval tessék, így néz ki most az ablak az új polcokkal meg a többi kedves kis maszattal: tomték, mécsestartók házilag horgolt mécsesüveg-zokniban, a RK gyerekkori macija és más plüssök (köztük az Yves Rocher macifejű mókusa), egy eská átfestett képkeretben egy Rófusz Kinga-képeslap, a piacon vett kis csuporban zsírkréták, az ablakpárkányon pedig a macskás bögre mögött egy Turkuban turkált (komoly) kéteurós váza, amelyben a nyírfánk egyik ága van házipipikkel. #esztétikám, írhatnám ki az instára, ha volna nekem olyan. Mármint instám. Esztétikám, az van. Ilyen:

Ezt a szobát már elég sokat mutogattam különféle fázisaiban, de két nappal ezelőtt speciel ilyen volt, félig lomtár, félig műhely, és mindkettőnek rettenetes:

mostanra meg ilyen lett:

Még nincs teljesen kész, persze. Itt sose mernék semmiről olyat mondani, hogy “teljesen kész van”, mert egyrészt ugye bármikor átfesthetek bármit borsófőzelék színűre, másrészt meg tényleg elég pontos terveim vannak arról, mit fogok még itt elkövetni. Ott a pöttyös komód fölött például az a nagy zöld falfelület szinte áhítozik arra, hogy felcsapjak rá valami képet vagy falvédőt vagy mit. Én már tudom is, hogy mit, de előbb még meg kell csinálnom. És kell majd ide valami szekrényféle is, bár az én vendégeim hajlamosak utazótáskából vagy bőröndből éldegélni, még a legrendesebbek is.

Mindenesetre most már anyám ott alszik benne, úgyhogy egyelőre lakhatónak tűnik, a többit meg majd kipörgeti később a nagy szerencsekerék.