Újabb szájbavert kánikulanap következik, bár elvileg estére már zivatarokat mondanak. Reményeim szerint csak az időjárás fog zavarogni, de nem vagyok túl optimista: anyósomék ma indulnak a tengerre három unokájukkal egyetemben, és már láttam efféléket, úgyhogy valószínűleg akkor tesszük mindenkivel (de főként magunkkal) a legnagyobb jót, ha ma nem kerülünk az útjukba. A távozások zűrzavara sosem kellemes, most sem az: tegnapelőtt este megdöglött a mosógépük, és apósomon kábé ezzel egyidejűleg tört ki a lázas tetyekvetyek azon változata, amikor az ember olyan piszlicsáré hülyeségekkel foglalkozik, amelyeknek semmi köze az utazáshoz. Úgyhogy volt itt már konzolfúrás a teraszárnyékolóhoz meg hosszú csiszolgatása tetőablakok rolótartóinak, és én még mindig Emese hátsó ülésén tárolom a kilenc darab lécet, amit az OBIban vettem tegnap. Az alvó oroszlánok bajszát sem érdemes vuzigálni, hát még azokét az oroszlánokét, akik nagyonnagyon ébren vannak, és a bipoláris gyorsítósávban döngetnek a szélrózsa minden irányába.

Mázlimra van fent nekem a vendégszobában egy majdnemkész komódom, amit már festegetek egy ideje, most szárad rajta az utolsó adag putypurutty, úgyhogy ma már be is tudom mutatni. Nyilván egyéb hülyeségekkel is el tudom foglalni magam, mielőtt nekiesek a léceknek, mert persze azokkal is Terveim vannak, hajaj. Én is a szélrózsa minden irányába döngetek egyidejűleg, no.

A szélrózsa egyik nyila amúgy épp erre a buggyruhára mutat, meg fogom próbálni, hogy zsebet is építsek bele. Zsebet bármibe lehet építeni, de ezen a ruhán lehet, hogy éppen a buggyot fogja elrontani, mely esetben megette a fene az egészet, és akkor nem varrok több buggyruhát magamnak, mert túlságosan is szeretem a zsebeket. A szabásminta egyszerű ugyan, mint a pof, de rettenet sok anyagot zabál fel, úgyhogy mindenképpen win-win helyzet áll elő, akár összejön az a zseb, akár nem.