Annyi illatmécsest és illatgyertyát használok ezekben a bús téli hónapokban, hogy Greta Thunberg tutira összehúzza tőlük a szemöldökét, de hát valamit valamiért, turkálóból öltözöm és tömegközlekedéssel utazom, legalább a lakásom legyen fényes meg szagos, amindenit.

Hogy Greta mégis valamelyest kevésbé legyen morcos, meg mert lényegében mindent reciklálok valamilyen formában, amit csak lehetséges, a poharas illatgyertyák poharait is újra felhasználom: langyos sütőben felmelegítem őket, kitörlöm a maradék viaszt, alaposan kimosom a poharakat, aztán ezekbe rakom az illatmécseseket. (A Repülő Kutató meg viszkit iszik azokból, amikbe nem rakok illatmécsest, de ez csak mellékszál.) Idén találtam ki, hogy összekötöm a kellemest a haszontalannal, és kis burkokat készítek a poharaimra a már-csak-pár-méter-van-belőle-hát-ezzel-mit-kezdjek horgolófonalak felhasználásával. Nem gondoltam arra, hogy a kis huzatoknak kéne bármi név, de Vica a Dark Side Soutache-tól azt mondta rájuk, hogy “pohárpulcsik”, és ez sokkal jobb annál, mint hogy hagyjam veszendőbe menni.

Szóval itt van nekem a mai reggel a pulcsis poharakkal, áfonyaillat van a szobában, én meg azt dudorászom, hogy “Süss fel, nap”. Mintha, hm, próbálkozna egy kicsit.

Holnapra legyen az a szavunk, hogy KRUMPLI. Én kenyérrel jövök.