Lábrázást kapok, amikor valaki azzal kezdi a mondatot, hogy “Továbbá”. Na ott evezgetek éppen, a lábrázások és továbbák csendes tengerén, méla undorral vegyest kötelességtudat hullámai csapkodnak át rajtam, és megint úgy vagyok vele, mint Toldi Miklós, hogy addig ki sem akarok jönni ebből a nádasból, amíg ezt a fontos dolgomat el nem végzem.

Addig is nesztek egy kiváló minőségű kép a kukamatatókról. Csak annyit tudok mentségemre mondani, hogy épp valamikor hajnali négy körül voltunk, ők izgatottan mocorogtak, én meg nagyon röhögtem.

Igaz, ez utóbbit főként kínomban.