Az otthoncsücsü napok vége felé döngetünk, jövő héten már teljes erővel repesztek bele a mindenfélébe, és huszonötödike estig lényegében nincs megállás, levelezős órák halomszám, huszonhetedikétől viszont megint jöhet a körömrágós majré, hogy a gyakszihéten vajon melyik hallgató alól karanténozzák ki a Babóca csoportot. Az álmaim is egyre lükébbek (bár ezt nehéz elképzelni), egyre gyakrabban álmodom néma csendben érkező űrnindzsákkal, ma éjjel például egy minden irányból védtelen kis víkendházból kellett kimenekíteni miattuk fél tucat gyereket, ők természetesen nem bírták befogni a szájukat, én meg nem ijeszthettem meg őket, mert akkor pláne bömbölni kezdenek. Jajistenem, az a sok szétszórt kis cipő, amit mind fel kellett rájuk adogatni, és közben rozoga fotelek alól húzkodtam ki tiszta pelenkákat meg plüssmacikat, ez is kell, az is kell, odakint meg egyre több villám közepette nyílt meg egyre több dimenziókapu. Nyilván nyöszörögve ébredtem és teljes pánikban, aztán már csak azért fohászkodtam, hátha legalább van vagy hajnali öt, de nem volt, csak háromnegyed három, én meg nem tudtam visszaaludni fél hatig, amikor már amúgy fel is kelhettem volna.

Ha láttok valakit talpig rózsaszínben és virágmintásan, ne gondoljátok automatikusan azt, hogy hej de csuhaj kedvében van. Az is lehet, hogy az éjjel űrnindzsákkal álmodott.