Még mindig innen szép nyerni, különösen a jelen időjárási és másegyéb körülmények, valamint lelki belülmények tekintetében. Úgy el vagyok kenődve, mint kis tubus sertésmájkrém egy túrahátizsák zsebében.

Az hagyján, hogy a hőség kieszi az agyam, de az az érzésem, eredetileg sem lehetett sok. Még mindig a tanulmányon nyűglődöm, és nyilván meglesz péntekig, mert a határidő szent, a kötelesség pedig még szentebb, de akkor is, bleh. A tudományos angolom egy kalap fos (még csak nem is egy nagykalap, hanem egy kiskalap fos), a mondanivalóm rém soványkának tűnik, és én ezt az egészet olyan szavak mögé dugdosom el, hogy insofar meg curricula meg well-separable social micro-environments, de az egész úgy fest, mintha a gúgli fordítója írta volna meg helyettem. Ó, jaj.

Közben Csiperke halálosan utálja a fejemet, ideje legnagyobb részét a lakás legsötétebb és legkoszosabb zugában kuksolja végig, és ez is három napba telt, amíg kiderítettem, mert csak annyi volt biztos, hogy a macska időnként nyit egy dimenziókaput, aztán a következő étkezésig nincs sehol. Na hát megvan, az alagsorba vezető lépcső alatt ül sáros túrabakancsok és portesók között, és utál engem.

Macit nem utálja, ez eddig jó,

de ilyenkor még pisilni se tudok kimenni, mert Poci azonnal, hátracsapott fülekkel, laposkúszásban és marha gyorsan távozik a túrabakancsok közé.

Mindehhez persze ma el kellett mennem nagybótba,

mert pénteken beözönlenek Sisera hadai és maga Sisera is, nekem meg vacsorát kell prezentálnom. A bótbamenetelt addig akartam lebonyolítani, amíg nem volt harmincöt fok, úgyhogy már megjártam a hadak útját, zsírosra kenegetve napvédő krémmel, és általában is vidáman, mint egy halottas menet. (Pedig milyen jó kis zsebes sátrakat varrtam magamnak. Ezt a példányt még nem is láttátok, pedig már két hete megvan.)

Na szóval mindent összevéve ugyan haladok előfele, de azért szegény én. Teljesen magamra hagyatottnak érzem szegény ént, és ha megjelennek majd népeim, abban sem lesz köszönet, mert a péntek estét már bébiszittyóként töltöm, míg a RK és a húgom ellejtenek valami dzsesszes szoáréra.

Ja, és tegnap este ilyen volt az ég,

én meg elkezdtem reménykedni, hogy a vogonok lesznek, de nem.

Jól kinézhetek, ha abban reménykedem, hogy “ó, hátha a vogonok”.