RSS

Eská – A kamra visszatérettetése a civilizációba

10 Júl

Ha nem sejtenétek, ez durván képnehéz bejegyzés lesz, és azért ezen az embernek nem való órán (2:30-kor kezdtem írni), mert arra riadtam egy órával ezelőtt, hogy a vindóz frissítette magát, ezzel újraindította Lénát, és természetesen azt a videót is, amire elaludtam. Az vesse rám az első követ (mármint a videóra elalvás miatt), aki még nem ájult ki háromnapos maratoni rutyutyuk után.

Először is kezdjük a legfontosabbal: ez a kamra még nem volt kifestve sose. Huszonegy éve lakunk ebben a házban, ezalatt voltak olyan falak, amik már három különböző színt megjártak az eredeti fehérhez képest, de a kamrát még sose festettük ki. Más se. Nyaranta általában tartok benne egy mindentkipucolok-mindentkipakolok-mindentvissza partit, de tavaly valamiért az is elmaradt, szóval tulajdonképpen két éve nem volt itt rendesnek nevezhető takarítás. Időnként felszedjük a padlóról az odahajigált dolgokat, felmosunk alattuk, aztán visszahajigáljuk más elrendezésben, ennyi.

Nem csoda, hogy így nézett ki még kedden (a képminőség a szokásos lesz, előre szólok):

Ezúttal már a padlót is sikerült teljesen belepni,

ami meg a polcokon volt, hát azt se nevezném rendnek.

Persze ilyenkor legyünk hálásak a sok csetresznek meg a mindent betöltő dzsuvának, legalább nem bámul fel a plafonra senki.

Igen, így néz ki, amin már huszonegy éve csapkodnak molylepkéket meg szúnyogokat. Bocs. (Idén, kopogjuk le, egyik sincs még, és örülnék, ha ez így is maradna.)

Mindenesetre kipakoltam a kamrából mindent, de mindent. A polcokat le is szedtem. Az ajtó mellett bévül van egy akasztós izéke, azt is le kellett csavaroznom. És megpucoltam az ablakot. Jáj. Egy fél kiló sár jött le róla, minimum.

A kipakolt mindennek persze valahová mennie kellett, az anyagmegmaradás elve a lekvárosüvegekre is érvényes. Na ekkor jutottunk oda, hogy a macskakaját biztos helyre menekítettem, a többit meg ahová csak sikerült.

(A macskakaja a kép jobb alsó sarkában látható, ha érdekelne titeket, meghitten nekidűlve a kávéfőzőnek, amit gondosan feltöltöttem még a hülyeség és marhaság előtt, mert ki tudja, milyen Jó Helyre teszem majd a kávés dobozt. Tényleg Jó Helyre tehettem, mert ezen a képen meg se találom.)

Ez volt szerda hajnalban. Kábé péntek délig nem lehetett főzni ebben a vircsaftban semmit, mert nem volt hol. Hálistennek olyan ordenáré hőség volt hozzá, hogy amúgy is átmentem folyadékalapú létformába, és nagyjából magnéziumos vízen, alkoholmentes sörön meg kecskekefiren éltem ezalatt. (Ez, azt hiszem, elég sok mindent megmagyaráz.)

Huh, de ronda volt, ami bent maradt.

Innentől indult a mesének az a része, amikor afféle ingajáratban hol a teraszon foglalkoztam a polclapokkal meg a konzoljaikkal (azokat is leszedtem), hol meg odabent a kamra falával. A polcokat nagy alapossággal lesuvickoltam, kétszer is (kép nincs, nem is akarjátok, hogy legyen – elképesztően gusztustalanul festettek szegénykéim), a kettő között meg lemostam a falat a kamrában, ami szintén úgy festett, hogy böe. Ráadásul persze nem csak felszíni böe, úgyhogy bús belenyugvással elővettem a glettgipszet.

Ez itt csak az egyik fal,

szóval képzelhetitek.

Közben persze a polctartó konzolokat is le kellett suvickolnom, azok úgy érték meg a nagykorúságot, hogy nem voltak lemosva sose. (Rossz háziasszony, pfuj.) Az időjárási körülményeknek (=dögmeleg) köszönhetően szerencsére gyorsan száradt minden, úgyhogy délutánra már le tudtam csiszolni a glettet, felporszívózni a port, áttörölni a falat, aztán beeresztettem az egészet mélyalapozóval, mert ezen a ponton már úgy éreztem, ha végére érek ennek a szarnak, a falat további húsz évig nem fogom háborgatni, akkor meg hadd legyen gatyába rázva alapost. És ezek után kiájultam.

A csütörtök hajnal a teraszon ért engem, a polcokat meg a dörzspapírt.

Apósom még szerda este nagyon kedvesen felajánlotta, hogy lecsiszolja nekem géppel a polcokat, amit én ugyanolyan kedvesen visszautasítottam, mert apósom ilyen ügyekben idegtépően lassú és alapos, nekem meg nem volt két hetem, hogy végigvárjam a procedúrát, például szükségem lett volna a konyhámra is, ami épp raktárként üzemelt. Úgyhogy ehelyett végigdörzsikéltem előbb egy 60as dörzspapírral, aztán egy 100assal, és ennek befejeztével felállítottam a teraszon a polcfestő állomást.

A kartonban, ami alattuk van, meg a polcok megemelésére szolgáló receficékben, ami szintén alattuk van, a gardróbszekrény jött be a lakásba, én pedig kidobás helyett félretettem azokat egy efféle merénylet tervével. Ugye, mondtam már nektek, hogy itt nem megy semmi kárba, legfeljebb veszendőbe?

Mint például az az ipari folpack tekercs sem, amit a Repülő Kutató kapott 2012-ben a rokonaitól, hogy abba bónyálja magát, amikor be kellett kenni a hátát bides kenyőccsel, majd betekerni fóliába. Az isiászára kellett mindez, de arra már nem emlékszem, orvosi utasítás volt-e, vagy valamilyen javasasszonyi praktika. Mindenesetre a tekercs jó szolgálatot tett már a 2016-os nagy fürdőszobafestéskor is, abba volt belecsavarva a radiátor. Ezúttal a csöveket kellett becsavargatnom,

melyeknek száma ebben a kamrában légió, és nyilván nem komálnák, ha beeresztem őket diszperzittel, ezekben megy fel az emeletre a fűtés. (Hogy a jó büdös francba csinálták meg ezt az egészet ilyen ortopéd módon, fel nem foghatom. A jobb felső sarokban az a szürke izé az emeleti vécé lefolyója. A kamra voltaképpen az egész lakás állatorvosi lova.)

Nem lett nívódíjasan szép csomagolás (mi vagyok én, Christo? na ugye), de hát, mi tagadás, ekkorra már kellő mértékben utáltam az egészet. Szerencsére a polcok meg a Trinát Unitop nem hagytak cserben,

úgyhogy amikor éppen nagyon elegem volt a csövekből, kimentem egy kicsit a teraszra, hogy magamat biztassam, meg időnként rájuk kenjek egy újabb réteget. (Kettő felül, kettő alul, mert a polcok jelentős része alulnézetből látszik legjobban, amikor már fent vannak a tartóikon.)

Délre viszont már nem lehetett elodázni a dolgokat, úgyhogy nagy sóhajtással nekiláttam tovább növelni a káoszt.

Ekkorra már minden körbe volt tekergetve meg le volt maszkolva, indulhatott a gimnasztika.

A falfesték még tavaszról maradt, amikor a Bűnök Barlangját lefestendő vettem egy Aranyeső fantázianevű sárga csodát, de aztán végül hirtelen ötletből mégis a szürke mellett döntöttem. Nem bántam meg. Azt sem, hogy megvettem az Aranyesőt. Pont olyan csibesárga, mint a polcokra kent izé, ami egyébként NCS S 1060 Y10R, ha esetleg tudni szeretnétek. Aranyeső ott van az ajtó mellett, és a reciklálás szellemében a Magos Mustár kiürült dobozába töltöttem bele, mert mostam én már az elmúlt hónapokban festékesvödröt épp eleget, és nem akkora élmény, hogy szívesen ismételtem volna. Ezt most úgy ahogy van, cakumpakk ki fogom dobni.

Három órámba telt, hogy lefessem a falakat meg a plafont, nem vicc. A hálószobára négy óra alatt kentem fel a Magos Mustárt, csak az összehasonlítás végett. Itt most egy kis keskeny teddihengerrel dolgoztam (a képen a padlón lévő ollótól jobbra, még tisztán, frisszen és capkodószan látható), mert ezzel be tudtam nyúlni a csövek mögé is. Kulimunka volt a javából, ráadásul precíziós kulimunka, a legrosszabb.

Na de legalább egyszer csak vége volt, én meg mehettem a teraszra újabb réteget kenni a polcokra, majd, mivel átmenetileg nem volt éppen semmi kennivaló, eldűltem kicsinyt. Ez alatt a maratoni parti alatt különösképpen képes voltam arra, hogy időnként rajtaütés-szerűen elaludjak, amikor épp szárad valami, úgyhogy nem volt ebben semmi meglepő. Ezúttal másfél óra múlva riadtam arra, hogy Maci a lábamat nyalogatja, fene a gusztusát, csoda, hogy nem rúgtam fel szegényt első pánikreakciómban. Az Aranyeső addigra kellő mértékben megszáradt, úgyhogy leszedtem a csövekről a borítást, és nekiláttam egy kis ecsettel kipótolni a festéket azokon a helyeken, ahová nem ért be a teddihenger se. Ez már csak egy órácska volt, bagatell. És akkor hagytam, hadd száradjon minden reggelig.

Péntek reggel ötkor leszedtem a maszkolószalagot az utolsó helyekről is, például a polctartó fali micsodákról, porszika, felmosás, ajtó melletti akasztós izé újra felcsavarozása, aztán nekiláttam újrainstallálni a polcrendszert. Nem dicsekvésből (de!), amikor leszedtem a polcokat, készítettem egy kis vázlatot arról, hol voltak egyáltalán a konzolok, mekkorák és hányas számú likakba illeszkedtek a fali micsodákon.

Jól is tettem, hogy elkészítettem.

Ezzel még jó hosszan el lehetett volna káromkodni. A kezdeti képek káosza ellenére vannak a kamrapolcokon biztos elemek, évtizedes gyakorlat megszentelte hellyel, és ha épp nem fér be például a lisztesdoboz azon a polcon arra a pontra, ahol általában lakik, elég morcos lettem volna.

Úgyhogy az “ami nem romlott el, ne javítsd meg” szellemében visszapakoltam a polcokat pont oda, ahol eredetileg voltak.

Mekkora különbség, kéremszépen.

És akkor már csak pakolni kellett. Meg szelektálni. Meg… áááá.

No de három órával később már így álltunk:

A polcok alatt eredetileg volt egy kis rácsos-akasztós polc – ha visszapörgettek a bejegyzés elejére, láthatjátok -, az is vissza fog menni majd, de kiadtam feladatba a Repülő Kutatónak, hogy nézze át a tartalmát, és szanálja, de dulván. (Nem csinálhatok meg én mindent, hejj.)

Viszont most rend van,

megszokott hellyel rendelkező tárgyak a megszokott helyükön, a többi meg értelmes csoportosításban, itt az édes izék, ott a sós izék, a kis sárga kosarakban a csípős izék (mind a RK-é, én nem bírni a csípőset), a narancssárgákban a keleti izék, egy komplett polc extra ecet meg egyéb hülyeségek.

Egy jobb bloghelyen ez az a pont, ahol köszönetet mondanak a szponzoroknak, és centre lebontva elmesélik, mi mennyibe került, és honnan lehet beszerezni, de ez nem az a hely. Szponzoraim helyett köszönöm Pocinak és Macinak, hogy egyik se szart a cipőmbe, amíg én ezzel tököltem, a RK-nak, amiért nem akadályozott a munkámban (mert nem volt itthon, azért), meg az időjárásnak, amiért kivárt a viharral péntek délutánig, igazán nem hiányzott volna nekem a kenegetés közben egy kis jégeső. (A meló egy része kint zajlott, ami meg nem, hát ahhoz sem árt a meleg, száraz idő.) Ami a költségeket illeti, csak saccra tudok mondani egy számot, mert nem kellett beszereznem frissen semmit, az összes cucc itt volt már a lakásban. Kábé hétezerbe fájhatott összvissz. Azért is nehéz kiszámolni, mert minden festő- meg másegyéb kelléket elmostam, amit lehetett (bár, bevallom, a teddihengert kegyelettel kidobtam, és a festéklehúzó rácsot is, szerintem még mindig jobbat teszek így a környezettel, mintha megpróbálnám öt akó vízzel elmosni), és az összes festékből maradt még bőséggel.

Hát így. Mondanám, hogy “soha többé!”, mert azért most tényleg legyalult engem ez a három nap, de ismerünk engem, úgyhogy inkább nem mondok semmit…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/07/10 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, nyár, otthoncsücsü

 

2 responses to “Eská – A kamra visszatérettetése a civilizációba

  1. Zsuzsi

    2021/07/11 at 10:01

    Le a kalappal! 🙂

     

Hozzászólás a(z) Zsuzsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: