RSS

8/250 – Mélyalapozó

08 máj

Szombat? Akkor piac.

Nyilván felvettem a nekem-új kötényruhámat, mert ha húsz évet késtem vele, akkor ugyan mivan, én ennek most is örülök. (Oké, van alatta egy cicanaci is, mert én mostanság mindig fáááázom, de attól még felvettem.) Tíz évesen a fél karomat ugyan nem adtam volna oda azért, hogy legyen igazi akvarellpapírom, ami nem pöndörödik fel a vízfestéktől, de egy lábujjat mindenképpen elcseréltem volna néhány lapért, és igaz, hogy most már kevesebbet rajzolok meg festek, mint akkoriban, de azért a múltkor akvarellpapírt is vettem egy egész mappányit, szédítő luxus.

Tegnap fél szemmel láttam egy linket egy olyan cikkhez, ami azt ígérte, elmondja, mi az a tucatnyi dolog, ami negyven fölött már tökciki, és kábé fél másodpercig gondoltam is arra, hogy rákattintok, de aztán inkább nem, mert minek. Húsom, negyvenhat leszek októberben*, ennek meg szerintem az a legnagyobb előnye, hogy nem muszáj érdekelnie, mit gondolnak arról nálam évtizedekkel fiatalabb vadidegenek, mit kéne csinálnom, és mit nem. Mindemellett persze egy icipicit reménykedem abban, hogy az egytucatnyi tökciki közül van a jelenlegi ruházatomban legalább kettő-három. Én így szállok le a bicikliről.

A tegnapi nappal amúgy a gyakorlati jegyes diákjaimat is sikerült eljuttatnom kettő kivételével oda, hogy van mire jegyet adnom nekik, az a kettő még megtartja jövő héten a kiselőadását, aztán kalap és héjjahó. Most pedig hétvégém lesz. Igazi. Annyira igazi, hogy hétfőig még a munkahelyi levelezés felé se nézek. Az igazi hétvége persze igazi hétvégi tennivalókkal is jár, és ugyan lehet, hogy ma még nem mázolok le hirtelen olyan dógokat, amiket akár békén is hagyhatnék, de a glettgipsz mellé vettem egy liter diszperziós mélyalapozót is, úgyhogy történhet bármi.

Közönségem mindenesetre van ezekhez a bármikhez, bár őt valószínűleg leginkább a második vagy harmadik reggeli érdekli.

Toll a füledbe, Mackó, ma éjjel is arra ébredtem, hogy nem tudok mozdulni, mert mindkét oldalamon macskák alszanak.

* Én már egy fél évvel korábban úgy gondolok magamra, hogy “X+1 éves leszek”, nem pedig úgy, hogy “X éves vagyok”. Ennél optimistább dolgot keveset lehet elmondani valakinek magáról, ha belegondoltok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/08 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: