A szakdolgozatok leadási körüli káosz, ajvék és nyivácskolás gyanúm szerint még nem érte el a csúcspontot, de tegnap este már az egyik hallgató a kétségbeesés olyan pincemélyi szintjére zuhant, hogy a Teamsen tartottam neki léleksimogató zöngicsélést. A Repülő Kutató eközben egy emelettel feljebb valami halálfontos kutatási értekezleten vagy workshopon vagy miabokámon vett részt, a macskák meg lelkesen pofozták egymást a mellettem lévő fotelben. Természetesen ebben a pillanatban érkezett meg apósom is valamiért, amit persze egyikünkkel sem tudott megbeszélni, mert a fülünkben fülhallgató volt, abban meg más emberek, de az este folyamán kiderült, hogy valami kúpszerű, palást nélküli műanyag bizbaszt keresett. Mint az egyik barátnőm hajszálpontosan megmondta, ez egy körlap fölött egy pont.

Ha majd megtalálom a lakásban, szólok. De még le is fotózom.

Addig is nesztek a cseresznyefa tegnap estéről. Én most megint nyafogóruhában vagyok, és nem is igen látom, miért vedlenék ki belőle a mai nap folyamán. Ó, édesjóistenem, csak ennek a szakdolgozat-leadási időszaknak legyen már vége, hogy aztán várhassam valami másnak a végét, mert így múlik el ez az élet, bmeg.