Éppen konzultációt tartok a levelezős hallgatóknak,

mégpedig a szó azon hagyományos értelmében, hogy ott ülök egy szobában, és várom, hogy bejöjjön, akinek valamilyen kérdése van az anyaggal kapcsolatban.

A szoba persze virtuális, az “irodám” meg így fest, ni:

Kábelek, fülhallgató, tollak, telefon, füzet, végveszélyre egy kis csokis mazsola, a kosárban meg engesztelő ajándékok a szőrös családtagoknak, amennyiben bejönnének, hogy figyelmet kérincséljenek. Hálistennek nem nagyon szoktak, bár a múltkor egy szerda délutánon gyanús lett a hátam mögötti kaparászás, amiről kiderült, hogy a makkák feszült figyelemmel hallgatják, amint én a Winnetka-plant magyarázom, és mindkettőnek az van az arcára írva, hogy jójó, de hol a kaja.

Egy olyan multifunkciós likban, mint a Bűnök Barlangja, ami mostanság tanterem is az összes többi mellé, rettentő sok olyan cucc van, ami érdekelhet egy macskát, úgyhogy én ezt a kosarat az asztalon úgy használom, mint egyes helyeken a recepciós pultra tett tál cukorkát: ha már mindenáron el akar vinni valamit magával a kliens, legalább ne a tollak legyenek azok. Mivel a muszikák abszolúte önkiszolgálók ebből a szempontból, leginkább éjszaka szoktak felmászni az asztalra, hogy aztán reggel szivárványszín gubancokat találjak a szék alatt. A gordiuszi csomó kutyafasza ahhoz képest, amit el bírnak művelni, úgyhogy tanítás előtti reggeleimen afféle meditációs feladatként kezelem a gubancok szétbontogatását. Nyilván nem fogom olyan sokra vinni, mint Nagy Sándor, aki simán csak kettévágná azokat, de ő harminchárom évesen megkrepált egy komplett birodalommal a segge alatt, én meg negyvenöt vagyok, és még élek, terveim szerint pedig továbbra is ezt fogom csinálni még egy ideig.

Akkor ennek a tervnek az érdekében bröncsöljünk egy kis lágytojást minden földi jóval (medvehagyma!!!) meg a tegnapelőtt sütött ramadán kenyérrel.