RSS

7/315 – Thészeusz hajója

11 Júl

Tegnap nagy örömmel és kis dicsőséggel hazahurcoltam a varrógépek kórházából Primerát és Eriket. A műszerész már komplett hibalistákban kommunikál velem, és ezek egészen félelmetes listák, Primeránál például az a megjegyzés is szerepelt, hogy “varrt ez egyáltalán?” Háát, fogjuk rá. Ha egy rabiátus székely asszony belevesz valamit az ő lófejébe*, akkor egy zombi varrógépet is végig bír táncoltatni pár projekten, mint Lestat a halottat a new orleansi dzsumbujban.

Mindenesetre kipróbáltam mindkettőt, aztán a csajokat (Feliciát és Primerát) gondosan beszállítottam a vendégszobába, majd visszatértem a Bűnök Barlangjába, és érzelmesen turbékolva szerelmet vallottam Eriknek, hogy mégiscsak ő az igazi. Még akkor is, ha már úgy fest, mint Thészeusz hajója**, ami egy klasszikus filozófiai kérdés tárgya, azon a hajón ugyanis tokától bokáig kicseréltek mindent a vándorlás alatt, és a klasszikus filozófiai kérdés úgy szól, vajh ugyanaz-é a hajó, amivel megérkezett, mint amivel elindult. Na hát Erikkel ugyanez a helyzet, motort már kétszer cseréltek benne, pedált háromszor, ékszíjat meg már számát sem tudom, hány alkalommal. Ez eredményezte anno a nemváltó műtétet is, amivel Erikából Erik lett, és most is beütött nála valami efféle, mert most halkabb és simulékonyabb, mint javítás előtt, de ugyanolyan robbanékony, úgyhogy már azt se tudni, fiú-e vagy lány. Micsoda hiperprogresszív varrógépem van nekem, hej, teljesen genderfluid. Attól még éppúgy szerelmet vallottam neki, polyamóriás cisz nőszemély aki vagyok.

Úgyhogy tegnap már ez a meghitt jelenet zajlott este, miközben különféle düngőcsök kergetőztek a lámpa körül. Pocit természetesen a düngőcsök érdeklik, nem Erik,

és az est egy adott pontján hangos csámcsogást is hallottam az egyik sarokból, de nem mertem odanézni, mert gyáva kukac vagyok.

Az is igaz viszont, hogy addig jó nekem, amíg a düngőcsökön csámcsog, mert másként, nédda.

A lilákokkal, mint látható, a haladás útján vagyok, és a lilákokat természetesen folyton vasalni kell, ami a jelen harmincakárhány fokban külön élvezet.

Végezetül, mielőtt azt hinnétek, hogy én már nem is létezem egészalakosba’, tessék:

Ez lett a szép virágos anyagból. Az arányai némiképp el vannak baszarintva, de tudom, mi a baj, és hogyan lehetne rajta javítani. Majd. Egyszer. Ha olyanom lesz.

Most viszont visszavonulok turbékolni a genderfluid varrógépemhez, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk továbbra is Eriknek. Gyerünk, Erik, gyerünk, lilákok.

 

* Aktuálpolitikai poén. Én itt ilyet ritkán szoktam, de ez akkora hülyeség volt, hogy kivágta a potmétert. Szegény őseim a hét szilvafájukkal.

** Erről én írtam valamikor egy verset is, de nem tudom elővakarni, mert még a OneDrive előtti időkben volt, egy külső memórián lakik. A külső memória mindaddig a horgolófonalas polc egyik fakkjában lakott egy zacskó lencse, egy doboz gombostű, féltucat illatmécses és két elkefélt nagyinégyzet társaságában, amíg rendet nem raktam, és el nem pakoltam Egy Jó Helyre. Azóta nem találom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/07/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: