Attól tartok, március eleje, a kolera beköszönte óta nem mondtam még itt (és másutt se) olyat, hogy “hű de melegem van”. Két és fél hónapja fázom rendületlenül, az meg már a röhejesség határát súrolja, hogy mindjárt itt a május vége, én meg továbbra is polár cikcakkruhában leledzem, kardigánnal.

A nap ugyan süt, de az erejét nem érzem (pedig biztos van neki), és éjszakára egy olyan vastag térdzoknit bányásztam elő magamnak az alváshoz, amilyet február után nem szoktam használni se kint, se bent.

Mindemellett azért próbálok helytállni a vártán, sőt, vártákon, mert persze továbbra is mindent akarok (mindent IS), ez pedig munkás feladat. Tegnap lemázoltam kékre egy csomó cipősdobozt,

de ehhez az akcióhoz be kellett hurcolkodnom Filoméla szobájába, mert kint a teraszon a szél elfújt volna dobozostul-mindenestül. Ennélfogva viszont felszámoltam a lakás egyetlen olyan helyiségét is, ahol eddig nagyjából civilizált körülmények uralkodtak. A helyzet súlyára nincs is jobb jellemző, mint hogy ebben a pillanatban öszves termeink közül a Bűnök Barlangja van a leginkább mutogatható állapotban, ojvé.

Most kell valahogy megteremteni az új normalitást, és átcsempészni bele a régiből annyit, amennyi belefér. Például ezt itt ni,

mert ezt mi minden május vége felé megfőzzük. Besameles újkrumpli frissen fejtett zöldborsóval, parmezánnal és több maréknyi fűszernövénnyel, egy lábasnyi szezonális öröm a piacról. A piacon egyébként ezúttal bedühödtem, és azt mondtam, rosseb ebbe a világba, ahol nem vehetek vágott virágot se, mert a szőrös terrorista rögvest meg akarná zabálni. Úgyhogy a bedühödés eredményeképpen igenis megajándékoztam magam egy csokor rózsával, és most ott van a teraszon,

egy olyan csuporban, ami eredetileg mézesbödönkének volt szánva, és sok-sok éve vettük a Skanzen pünkösdi vásárán. A háttérben persze további kék mázolmányok láthatók, mert a “mindent IS” projektek sose nyugszanak, az emeleti folyosó mostanra teljesen felrobbant, a terasz fut, a konyha (az csak időhiány miatt) szintén fut, és ha nem ülök rá a kezemre, előbb-utóbb még új szőnyeget is fogok horgolni az emeletre, mert olyan még eddig úgyse volt.

Most viszont muszáj lecövekelnem a gép mellé, és esszét gyártani, mert engem többé-kevésbé ilyesmikért tartanak, az összes többi csak ráadás.