Mint az várható volt, most jutottam el abba a stádiumba, hogy égető szükségem lenne egy fodrászra. Igen, tudom, hogy a kijárási ukáz szerint fodrászhoz meg manikűröshöz vígan és dalolva el lehet menni, de hát döntsük már el, hogy bohóckodunk vagy távolságtartunk vagy mivan. A Repülő Kutató klánját így is le kell szúrni néha, mint a pengős malacot, mert a fél család itt lakik egymás szájában és pár háznyira egymástól. Normális körülmények között úgy járnak ki-be egymáshoz, mint a jojó, az ilyesmiről pedig rohadt nehéz leszokni. Az nyilván teljesen reménytelen, hogy a közös tulajdonú házban és az osztatlan közös telken képesek legyünk egymást kerülgetni (pláne hogy apósom kórházban van, ennek összes lelki és fizikai implikációjával), úgyhogy eldöntöttük, mi a kolera idejére járványügyi szempontból közös háztartásban élünk anyósommal, és mindenki ennek megfelelően nem jár sehová, ahová nem muszáj, de főleg ő nem.

Részben ennek következményeként a Repülő Kutató “sütötte” meg anyósom tegnapi szülinapjára a karanténtortát, ami vala előre csomagolt kakaós piskótalap három szeletben, közte-rajta pedig portóival összemelengetett mentás-citromos málnalekvár (házi termés, 2012), valamint 2016-ban és 2019-ben lejárt szavatosságú bevonócsoki brandyvel ízesítve. (Tegnap kiborítottam a sütőcuccok szekrényét, hogy végre ne csak ott takarítsak, ahol a papok táncolnak. Félelmetes, miket találtam, és mikorról. A 2009-ben lejárt mandarinkonzervet egészen biztosan nem fogjuk felbontani, csak gázálarcban és kesztyűvel.)

Íme, így festett a karanténtorta, szolgálatotokra.

A számot én raktam ki rajta ezüstgyöngy dekorcukorból, amiről hálistennek lekopott a szavatossági idő, mert másként lehet, hogy azt se pakoltam volna fel. Igen, az egy évszám. (Azért még felhívnám a figyelmet az “évszám” többféle jelentésére, mielőtt azon kezdtek tanakodni, hogy anyósom hatévesen szülte-e a Repülő Kutatót.)

Nagyjából egyébként tegnap volt az a nap, amikor végre fel tudtunk lélegezni egy kicsit múlt csütörtök óta, apósomat végre levették a lélegeztetőgépről, és átvitték az intenzívről a szívsebészeti hevergélőbe. Ugyan továbbra is csak nyugtával kell dicsérni a napot, de már valamivel rózsásabb a helyzet, mint akár tegnapelőtt is volt. Ennélfogva én is kevésbé vagyok kornyadt, mint eddig voltam, ez pedig általában rettenetes aktivizálódásokat jelent, további takarításokkal meg egyéb félelmetességekkel. Stay tuned.