Ma megtudtam, hogy élőben sokkal aktívabbnak és határozottabbnak tűnök, mint a blogomon. Ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő, mert ide őtözködni, nyavalyogni és kézimunkázni járok, nem kötelezően ebben a fontossági és előfordulási sorrendben. Mindenesetre ami az én életbeni aktivitásomat illeti, tegnap délután háromkor lett volna igazán érdemes megnézni engem (nem, nem lett volna az). Tegnap délután háromra ugyanis, bár nekem még négytől órám lett volna, éppen elfogyott a reggel hat óta tartó pörgés energiája, bekúszott a küszöb alatt egy kis sunyi hőemelkedés, cserébe viszont ugyanazon küszöb alatt kikúszott a hangom, és valószínűleg az eszem nagyját is vitte magával*. Egy ideig agonizáltam az asztalra tett fejjel, de aztán végül keservesen beláttam, ez most nem fog menni, úgyhogy megtörten bevonultam szólni a hallgatóknak, hogy az óra elmarad, majd pótoljuk, aztán visszavánszorogtam az irodámba, és felhívtam a Repülő Kutatót, jöjjön utánam, és fuvarozzon haza. A keresztanyja főkötőjét ezeknek a takonykóroknak, kábé ilyenkor érzi azt az ember, hogy ennek már sose lesz vége.
Mivel a szerda a blokkosított anyámkínja napja, és a potenciális áldozatok elmentek nyolchetes gyakszira, ma itthon pocolhatok a zsebkendőimmel, hála legyen a pipéknek, de főként az órarendnek. Holnapra megint összevakarom magam, ez a hét pedig a zuniverzum csodája folytán nem tartalmaz levelezős hallgatókat, úgyhogy ha a csütörtököt letudtam, annyit fetrenghetek a taknyos zsebkendőim között, amennyit csak akarok.
Őszintén, rohadtul nem akarok én már taknyos zsebkendők között fetrengeni, bőven elég volt belőle. Mára viszont inkább a helyettest küldöm be, neki a fetrengés is jól áll.
* Miközben ott ültem az irodában, fejemmel az asztalon, előbb Arany János jutott eszembe meg a Családi körből a kiszolgált kutya, akinek küszöbön a lába, azon meg az álla, aztán pedig Micimackó, aki Bagoly fájának kidőlése után sebtében verset költ szó szerinti hányattatásairól, és ebben a versben van egy olyanforma sor, hogy “arcom fődbe benyomódik”. Na akkor tudtam véglegesen, hogy nekem már nem lesz elég eszem tanítani, amikor ezen csendesen vihorászni kezdtem ott, az asztalomon fekve.
Minden nap más - mindennap más 
Esztina
2020/03/04 at 11:17
Jobbulást!
(Már várom az ovis vírusok tarolását úgy két év múlva a mi családi köreinkben – sic! Ja, nem.)
mák
2020/03/04 at 11:21
Pedig az tényleg tömény élvezet, különösen, hogy a gyerek általában pár nap bágyadt hevergéléssel letudja, rajzfilmet kér, anyut és kakaót, aztán ennyi – bezzeg a felnőttek hetekig vonszolják magukat félholtan…
Esztina
2020/03/06 at 10:28
…és akkor zutty, két nappal később engem is elöntött a t.kony :(((( Pedig már épp megjegyeztem magamnak, hogy ezt a szezont egész jól megúsztuk. Most azon kell ügyeskedni, hogy a manó ne kapja el (de hát úgyis el fogja…utána meg a Zapja).
mák
2020/03/06 at 10:30
Jobbulást!
vica57
2020/03/05 at 11:28
Az is jó, amikor van a családban másik gyerek is (kisebb), és pingpongoznak a fertőzésekkel.
Az unokáim teszik ezt, A napokban kérdeztem a fiamat, mi újság, azt felelte, már majdnem volt 2 olyan nap, hogy épp senki se volt beteg, de oltást kaptak a gyerekek, és a kisebb belázasodott tőle.
Gyógyulj meg mielőbb 🙂
mák
2020/03/05 at 16:32
Na akkor most képzeld el azt, amikor gyakszi után visszajönnek a hallgatók a fél országból, mindenki hozza az egy hétig látogatott óvoda egyedi és specifikus nyavalyáit, aztán elkezdik cserélgetni… 😀
PuPilla
2020/03/06 at 09:17
Talán furán fejeztem ki magam, mert hát persze hogy “aktívabb” az ember 3D-ben, mindenesetre tényleg nagy élmény volt látni-hallani élőben, és remek volt a téma, és a beszélgetés! :))
Jobbulást!
mák
2020/03/06 at 09:18
Köszi! 🙂