Tegnap sikerült nagyjából minden létező csapadéktípusba belefutnom, ami a mérsékelt égövön előfordulhat. Mikor elindultam, épp elállt Szentendrén a havazás, cserébe Dunabogdányban valami apró szemű darás szirszar jött az égből, Visegrádon ott volt a szokásos taknyos köd, Esztergomban pedig esőnyomok voltak, oszt ennyi. Mikor visszafelé indultam este, az elképzelhető legposványabb téli esőben vártam a buszomra, mint a mellékelt ábrán is látható.

Ez Pilismarót felé jégbe fordult, aztán vissza esőbe, Dömös után egyre több lett benne az ón, Visegrádon valami rettenetes nedves-lucskos hóféleség szotyogott, aztán megint eső hazáig. Mit ne mondjak, mire bezuhantam az ajtón, egyébre sem vágytam, mint kiugrani ezekből a nedves ruhákból, aztán bele egy száraz martinibe, mint ezt egy Dorothy Parker nevű csípős nyelvű író oly szépen megfogalmazta.

Az időjárási mizériákat leszámítva igen gyümölcsöző napot zártam, sikerült minden diákot átabajgatni a vizsgákon (már legalábbis azokat, akik jelentkeztek, a többivel nem tudok mit kezdeni), rendet raktam az asztalomon, és sikeresen “archiváltam” a félév összes dolgozatát. (Igen, jól sejtitek: csináltam belőlük egy csinos kis kupacot, aztán besuvasztottam a szekrénybe. A szelektív gyűjtőbe is “archiválhattam” volna őket egyenest, de valahol benne van a TVSz-ben, hogy meg kell őket őrizni nemtomhány évig. Amíg van hozzá tárolókapcitás, rajtam nem múlik.)

Mindenesetre ezzel én a 2019/20 tanév első félévét definitíve lezártam diákilag és tanárilag is, punktum. Ma bezzeg semmi nem potyog az égből, de engem nem fognak átejteni, de nem ám. Tudom azt, hogy van még odafent tartalékban mindenféle, széklábaktól feszítővasakig és trollasszonyokig.

Nekem amúgy is van egy kupacnyi kimosandó és egy kupacnyi átalakítandó nyafogóruhám, úgyhogy ma inkább rájuk fordítom figyelmem.