A horoszpókok igencsak elmehetnek a fenébe, én magamtól is kiválóan tudok pesszimista és siránkozós lenni, nem kell hozzá segítség. Az viszont, hogy a negatív élmények fokozódása már akkor elkezdődött, mielőtt még megszoktam volna azt írni dátumnak, hogy 2020, nem pedig 2019 (jó, ez mondjuk nem nagy ügy, általában még márciusban is gondolkodnom kell, milyen évet írunk), hát azt már tényleg izélje szájba a zuniverzum.

Sok beszédnek meg siránkozásnak sok az alja, kezdem a legrosszabbal: Lóci FIV-fertőzött. Ebből kifolyólag arra is lett sanda gyanúnk, miért nem keresi senki, de ez csak gyanú, nem bizonyosság, én meg amúgy is túl sok krimit olvastam/néztem életemben. Mindenesetre most van az emeleten egy beteg macska, aki ugyan ebben a pillanatban igencsak egészséges, de ha összeszed valami súlyosabb nyavalyát, az immunrendszere nem fog megbirkózni vele, és akkor kampeca. Ez amúgy egyébként, legyünk most brutálisan realisták, afféle brutarealisták, nem újdonság. Egyszer majd mindannyiunknak kampeca, Lócinak, Pocinak, a Repülő Kutatónak, nekem, még nektek is, úgyám. Ennélfogva mi valójában nem tojnánk össze magunkat ettől a hírtől, ha nem lenne Poci. Pocinak semmiféle sokbetűs macskabetegsége nincs, és az íratlan társadalmi szerződés értelmében, amit vele kötöttünk, mi vagyunk a felelősek azért, hogy ne is legyen neki. Én úgy vélem, eddig ezt kivédtük, a két macska szigorúan el volt szeparálva egymástól, mi meg annyiszor mostunk kezet az egyiktől másikig és vissza tartó expedícióinkon, mint Semmelweis Ignác tette volna, ha nem a nők védőszentje, hanem a macskáké.

A gond természetesen most abban áll, hogy miként oldjuk meg ezt a nyomorúságos helyzetet, amelybe belelavíroztuk magunkat. Az íratlan társadalmi szerződésben, amit a Repülő Kutató akkor kötött Lócival, amikor felnyalábolta a teraszon, és levitte a mosókonyhába, az szerepelt, hogy mi ezt a macskát nem dobjuk vissza az utcára. Na most örökbefogadót, a menhelyek a megmondhatói, még egészséges macskának találni is rohadtul nehéz, hát még egy FIV-fertőzöttnek. Azt hiába mondjuk, hogy szépcica, okoscica, rendescica, kedves, barátságos, bújós, dorombolós, hálás, szobatiszta, ha egyszer ott van neki a FIV, a háta közepére sem akarja senki. Mi pedig nem tarthatjuk tizenkét négyzetméterre bebörtönözve in aeternum. Oááááá.

Most a hétvégén erre mindenesetre nem leszünk képesek megoldást találni, úgyhogy Lóci továbbra is ott marad hadifogolynak Filoméla szobájában. Én viszont nem leszek itthon hétfőig, mert a húgomnak szüksége van rám a saját bolondokházájában, és erre is van egy íratlan társadalmi szerződés, hogy ha a családnak segítség kell, akkor összepakoljuk a retyerutyánkat, és elindulunk világgá a Móra IC-vel. Aztán visszajövünk a saját bolondokházánkba, és kezdődhet a vizsgaidőszak meg az Esztergomba és Pexre szaladgálás.

Mondtam én, hogy meglesz a böjtje annak a két hétnek, amit lazítással próbáltam tölteni december végén.

Na akkor most képekkel megtámogatva is: ez egy beteg macska.

Ez egy egészséges macska.

Ez a púpos kékzöld izé meg én vagyok a retyerutyával.