Az óraátállításban az a legislegszebb, hogy tényleg gőzöd sincs, éppen mivamivamiva. Egy csomó mindenkinek mostanra már az összes cucca fel van okosítva, ezzel szemben nálam Grisette (a netbook) az egyetlen, aki rezonál olyan dolgokra, mint például a nyári és téli időszámítás. A telefonom buta, mint a tök, a karóráim mind egy szálig analógok, még a sütő meg a termosztát digitális kijelzője is a maga önfejéből működik, úgyhogy ilyenkor mindig végig kell vonulni a lakáson, és át kell állítgatni mindent. Nyilván mindig van valami, ami kimarad.

Az őszi bolondokháza továbbra is folytatódik, a Repülő Kutató tegnap hazajött Krakkóból, ma reggel máris tovarobogott Stuttgartba, onnan pedig majd csak kedden estére csámpázik haza. Továbbra is hercegnői módon el vagyok kényeztetve, Krakkóból eeeennyi sok csokit hozott nekem, ni.

Nyilvánvalóan azt akarja, hogy akkorára nőjön a seggem, mint egy ól. És akkor nem kellek majd úgyse senki másnak, ő meg nyugodtan világjárhat Professor Krtekkel, mert nem lesz semmi kockázata annak, hogy esetleg megelégelem a világjárást, aztán jól itthagyom. Ravasz, ravasz.

Mindeközben a futonomról is kisemmiztek, persze. És még azt sincs szívem mondani, hogy “vidd innen a szőrös valagadat, picim”, mert hát nézzétek, milyen cuki.

Úgyhogy én most éppen a nappaliban lébecolok, kenyeret sütök (nyilván egy morzsa sincs  házban, azért), és átkozottul nincs kedvem felemelni a hátsómat a kanapéról, aztán rendet rakni a lakásban. Szóljatok rám, mert másként tényleg így maradok.