Természetesen Szent Lucáé. Tudjátok, akinek széke is van. (Világháborús vicc. “Mondja, nénike, volt széke?” “Volt, doktor úr drága, de a katonák azt is elvitték…”)

Itt ezeken a tájakon, ha még frissek lennétek errefelé, az év augusztus 31-én ér véget, és szeptember elsején kezdődik, mert én így szállok le a bicikliről. Ennélfogva augusztus vége felé én is ugyanazt csinálom, mint mások december végén, mégpedig azt nézem, mit nem akarok átvinni a jövő évre. Nos, például ezt. Könyörgöm, először március 18-án tudósítottam róla “negyedkész párna” megnevezés alatt,

most már tényleg de tényleg ideje volt befejezni.

Úgyhogy tessék.

Ez a hátulja, és nincs ugyan benne semmi spéci, de megmutatom, mert egyre jobb vagyok cipzárok bevarrásában, és ez engem elégedetté tesz.

A négyzetek nem színátmenetes fonalból készültek, hanem összesen ötféle zöldből,

és direkte nincsenek blokkolva*. Egyrészt azt mondtam még márciusban, hogy próbáljuk ki, milyen enélkül. (Jó, bevallom, lusta is voltam, de attól ez még direkte volt.) Másrészt viszont a vicces kis színátmenetes négyzetkék engem a hetvenes évek Arcopal edényeire meg csehszlovák öntapadós tapétáira emlékeztettek, és erre akartam ráerősíteni a köröcskékkel meg a háttérrel is.

Mindent összevéve úgy vélem, elég jól sikerült, már persze ha leszámítom azt, hogy fél évig kotlottam rajta. Sőt, ha belekalkulálom, hogy a négyzeteket még valamikor télen ácsoltam össze, inkább nyolc hónapig. Au.

Megyek, körülnézek, mit kéne még gyorsangyorsan befejezni…

* Ez, ha nem horgolnátok, azt az akciót jelenti, amikor a kész cuccot, például a nagyinégyzetet, formára igazítod, gombostűkkel rögzíted, aztán átgőzölöd, hogy a kívánt formában maradjon. A móka kedvéért ehhez az információhoz (miközben tavaly nyár eleje óta furtonfurt horgolok) nekem csak idén februárban sikerült hozzájutnom, akkor is csak úgy, hogy szembejött valahol. Még mindig autodidakta kocahorgoló vagyok, nem vitás.