RSS

6/334 – Pho

31 Júl

Feladom. Tegnap este már olyan tragikomikusra fordult a “taknyom-nyálam egybefolyik, és csak szédelgek, mint pipe a rézsűn” állapota, hogy alázatosan megkértem a Repülő Kutatót, teremtsen nekem ide egy bödönke pho levest, mert ha az nem segít, akkor tényleg az az egyetlen opció, hogy elfekszem az oldalamon, aztán megvárom, amíg elmúlik ez az izé. A Repülő Kutató persze rögtön intézkedett: elkérte a bukszám*, aztán szépen elgyalogolt Bürgüncfalva egyetlen olyan keleti étterméhez, ahol kapni ilyesmit elvihetőre is, de házhoz szállítás csak szerdától vasárnapig. Tegnap speciel kedd volt.

A pho ezúttal azt a fantázianevet is kaphatta volna, hogy “csalfa, vak remény”, mert utána egészen emberien éreztem magam, és nem is számítottam arra, hogy ma reggel megint vauvau meg szédelgek, mint pipe a rézsűn. Még a földszintre lemászni is olyan feladat, ami után ki kell pihegnem magam, és igazán nem örvendek ennek, de nem ám. A jó durva életbe, én ezen a héten bürokracicás dolgokat akartam intézni, péntekre meg pláne leány-legénybúcsúba vagyok hivatalos a budai hegyekbe. Ehelyett mire vagyok képes, na mire, ülni itt Pocival, a környék legtarkább káoszában, rózsás minizoknikban, két marék bagollyal. A kézimunka az egyetlen, ami még ennyire elcsömöszölt fejjel is működik.

Rohadás és rossznyavalya és blöe és slejm. Ez a hét most már szinte biztosan kuka.

* Ne várjunk azért tőle lehetetlent, no. A sváb ősök ki is tagadták volna a… nos, nem igazán tudom, miből.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár

 

10 responses to “6/334 – Pho

  1. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2019/07/31 at 08:16

    Hát, jobbulást!
    De a hetedet nézheted úgy is, mint produktívat a kreatív kukacok etetésének tekintetében. 🙂

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/07/31 at 09:32

      Jó lenne, de ez most csak apró izéken való nyámmogás, pedig annyi szép nagy tervem lenne…

       
  2. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2019/07/31 at 08:20

    Amúgy, ha úgy nézzük a képet, hogy nem felülnézet, hanem valóban függőleges, ahogy, ugye, a monitoron látom, akkor képzelhetjük azt, hogy Poci őrülten kapaszkodik, igaz, csak a mellső lábaival. 😀

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/07/31 at 08:37

      És közben alszik. 🙂

       
      • Zsuzsi's avatar

        Zsuzsi

        2019/07/31 at 11:54

        A macskák nagyon profik. 😁

         
        • gittabry's avatar

          gittabry

          2019/07/31 at 16:34

          Gyógyulást! Az apróbojtorjánteát nem próbáltad? Hátha működik nálad is.

           
          • mák's avatar

            mák

            2019/07/31 at 18:18

            Köszi a tippet, hátha…

             
  3. csilla75's avatar

    csilla75

    2019/07/31 at 18:31

    A szlengben a buksza mást is jelent (lehet, csak mifelénk), hogy is mondjam, hogy ne rontsam a blog irodalmi színvonalát, szóval a nők nemesebb szervét (ami olyan tájt van, ahol a férfiaké is), na meg úgy a nőt általában (éljen a hímsovinizmus). Szóval az anekdota szerint strandon a hangosbemondó egyszer (még az átkosban) azt a hírt kürtölte világgá: Női bukszát találtak a hintáknál!
    Első főnököm a hagymateát ajánlgatta megfázásra. De hogy a hagyma héjából vagy a belsejéből kell főzni, azt nem tudom, de biztos, hogy mindenhogy szörnyű. (Ha egyáltalán megfázásod van.)

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/07/31 at 18:40

      Ó, tudom én, hogy mi a helyzet a bukszával. 😀
      Teából meg a legrosszabb, amit valaha ittam, a kaportea. Az már eszembe jutott ma, de egyelőre még ellenállok…

       
      • csilla75's avatar

        csilla75

        2019/08/01 at 17:56

        Ha annyira rossz, akkor biztosan használ. Mindig kétkedve fogadom azokat az állapotjavító dolgokat, amiknek élvezeti értéke van. Az biztosan használ, amit akkor is megeszik az ember, ha rettenetes, de ami finom… Hááát, azt amúgy is megesszük, ha használ, ha nem 🙂

         

Hozzászólás a(z) mák bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .