A zélet továbbra is zajlik, nagyrészt ugyan távollétemben, de ennél rosszabb sose legyen. A húgom tegnap iccaka fél tizenkettőkor esett be alvóvendégnek útban egy hamburgi himnológiai anyámkínja felé, ma reggel hatkor pedig már el is hagyta a lakást a Repülő Kutatóval egyetemben, aki elfuvarozá a reptérre. Ha nem lenne ilyen meleg, sütnék neki érte hálából valamit, de valószínűleg ő siránkozna leghangosabban, ha begyújtanám a sütőt. Igaz, ma egyelőre kellemesen szellősnek tűnik az időjárás, de azért ne kísértsük jószerencsénket akkor, amikor még csak 23,5 fok van a lakásban, mert lesz ez még így se. Eh, majd csak keresünk valami megoldást, no. Például zsetonokat adok neki jócselekedetekre, ezeket meg később tetszőleges időpontban beválthatja egy tepsi frissen sült zsemlére. Vagy valahogy ilyenformán. (Ezt ugyan roppant helytelennek érzem pedagógiailag, de hát, rosseb, nem nevelni adták ide nekem a pasast. Vagy legalábbis remélem, hogy nem. Ha esetleg mégis, akkor meg ráfaragtak, na bumm, de különben is nekem kell együtt élnem vele, nem nekik.)

Mivel ma szombat van, és a reptéri fuvarozást leszámítva mindketten itthon, nyilvánvalóan piacra is le kell menni.

Minden bizonnyal a nyár a ludas a dologban meg az itthoni papucsban-csámborgások, de a helyzet kezd nevetségessé válni cipőfronton, merthogy minden de minden cipőt kényelmetlennek érzek, még az ilyen kis tornacsukákat is. Nagyon remélem, tényleg csak a papucsok a ludasak ebben, mert ha netán sunyin nőtt a lábam egy fél számot, megüt a guta. Gondoljatok csak a gondosan összeválogatott cipőparkom méretére.