RSS

Eská 6/34 – Egy másik “új” kanapé 1. – Bevezetés

10 Júl

(Muszáj darabokra bontani – na nem a kanapét, a bejegyzést – mert másként egyrészt marha hosszú lesz, másrészt ha nem kezdek beszámolni róla, még szégyenszemre abbahagyom félúton. Bátorításokat kérek a kiadóba, mert már belenyomtam egy hatórás munkanapot, de még mindig farigcsálok és foncsikázom.)

Ha már lendületben van az ember, ki kell használni, az angyalát. Az anyagokat még nem raktam el, Béla kamaszos lelkesedéssel biztosított arról, hogy ő aztán bármit, különben is még nyolcszáz tűzőkapocs áll rendelkezésre (a csomagban, amit vettem hozzá, ezer darab volt, szédítő szám). Erik ugyan megérdeklődte tőlem, hogy meg vagyok-e én veszve teljesen, de azért azt mondta, egye fene. Egy igazi érett férfi (Erik jó negyvenes, megette a géptűi javát) már tudja, hogy ne vitatkozzon hülyeségeken, meg hogy ha egy bolond nő valamit a fejébe vesz, akkor úgysincs megállás.

Gond ezúttal leginkább az anyagokkal volt, ők ugyanis széttárták a karjukat, és borúsan megjegyezték, hogy nem biztos, összejön a parti, belőlük most ennyi van, ezt kell szeretni. Igen, ilyenkor ütköznek ki annak komplex hátrányai, ha az ember nem frissen vásárolt drága bútorszövettel operál, hanem olyanokkal, amelyekből az egyiket öt éve vette a megbolondulós boltban, a másikat két éve ugyanott, a harmadikat pedig három évvel ezelőtt akciósan egy olyan üzletben, ami azóta többé-kevésbé profilt váltott és odébb költözött, meg egyébként is Esztergomban van.

A móka kedvéért ezúttal viszont arról is pontos adataim voltak, hogyan, hol és mennyiért csinálnának új huzatot a jelen kanapéra. Ez ugyanis kivételesen nem afféle uraságoktól levetett holmi, ezt mi saját pénzünkön vettük meg anno az IKEÁban, úgyhogy tudjuk róla, az a neve, hogy Tomelilla. Eleve levehető és mosható huzattal forgalmazták, ami persze azóta durván kiszolgálta a kapitulációt, és már nem mosásra, hanem cserére érett állapotban volt. Természetesen már több mint egy évtizede nem gyártják a kanapét se, a huzatot se. (Ebben marha jók vagyunk, olyan dolgokat venni, amiket két éven belül kicurukkoltatnak a forgalomból. Cseresznyeszín Billy polcaink vannak, fehér Aspelund szekrényeink és komódjaink, valamint egy olyan fenyőágyunk, amit húsz éve vettünk, és már régen elfelejtettem, hogy hívják. Az IKEA nagyrészt skandináv településekről nevezi vagy nevezte el a cuccait – nos, ez az ágy speciel egy olyan városról kapta a nevét, ahol a skandináv neonácik szoktak gyűléseket tartani, és én ezt onnan tudom, mert Harry Holét egyszer oda küldték nyomozni. Na, hogy hívják azt a várost, a rossebbe. Narvik, ezaz!)

A maga korában a Tomelilla elég népszerű dög volt, ha annyira nem is, mint például a (most már, asszem, szintén nem forgalmazott) Klippan, amit jóformán minden újlipóciai hipszterlakásban fel lehetett lelni egy évtizeddel ezelőtt. A Tomelillát mindehhez jó masszívra is tervezték, úgyhogy még mindig van belőle itt-ott, még a vaterán is találtam egyet negyvenötezerért, miközben piacot kutattam, hogy vajon csinálnak-e rá valahol huzatot és mennyiért. Nem mintha igazából komolyan elgondolkodtam volna azon, hogy ezt most mással csináltassam meg, de az előző projektnél szép lassan fúrni kezdte az oldalam, vajon mennyi pénzt spóroltam meg a Repülő Kutatónak, aki igen büszke sváb őseire, ennélfogva budipapírt is nagy kiszerelésben vesz abból a fajtából, ami éppen akciós. Egyszer emiatt volt hosszú hetekig átható műbarack-illat a fürdőszobáinkban, brr.

Na de vissza a cserépkályha sarkához, piackutatás, huzat Tomelillára. Kiderült, hogy van egy cég, akik még mindig hajlandóak megcsinálni, hát megnéztem, mennyiért tennék, aztán majdnem lefordultam szegény Tomelilláról. (Ami egyébként elég nagy teljesítmény, ez tényleg egy masszív-széles dög.) Kilencvenezret kértek volna érte, gondolom anyagköltséggel együtt, de hát akkor is, kilencvenezer. Az százötven gombolyag Catania horgolófonal vagy száznyolcvan méter anyag a megbolondulós szövetboltban. Vagy tizennyolc darab Béla. Vagy két vaterás Tomelilla huzattal együtt, bár ugye minek nekem még két Tomelilla? Nem hinném, hogy jobban néznének ki, mint ez.

(Tomelilla itt teljes pucérságában látható, nem egy nagy élmény.)

Azt hiszem, ezt nem lehet igazából arra fogni, hogy túl hosszú ideje élek együtt a Repülő Kutatóval, és átragadtak rám a sváb ősei, de egyszerűen nem tudtam volna rávenni magam, hogy ennyi pénzt költsek valamire, amit magam is meg tudok csinálni. Úgyhogy inkább nekiláttam.

Van az úgy néha, hogy éppen az előrelátás meg a korábban elvégzett munka az, ami akadályoz jelen terveimben, és sajna ez is éppen ez az eset volt. Én ugyanis két évvel ezelőtt, amikor beszereztem az (akkor még rengetegnek látszó) egyszínű bútorszövetet a megbolondulós boltból, varrtam két ülőpárna-huzatot a Tomelillára, haddlám, megy-e nekem az ilyesmi. Menni ment, nem is sikerültek teljesen reménytelenre, no de most éppen ebből az anyagból volt igenigen kevés, és az előző kanapénál tényleg be kellett látnom, hogy a csíkos szöveteket ívesen, de nem csámpásan illeszteni olyan feladat, ami meghaladja az én képességeimet. Úgyhogy a varrás rögtön bontással kezdődött, még pontosabban előbb a szőrös akadállyal kellett megküzdeni, mert a macskák egyik szuperereje abban áll, hogy mindig oda ülnek, ahol az embernek tennivalója lenne.

Mint látható, az ülőpárnákon végzett meló azért nem volt teljesen minőségi munka, alul a macska alatt az a buggy például azt mutatja, hogy minden gondos méretezés ellenére is voltak gikszerek. De például a záródást ilyen rettentő elegánsan képes voltam megoldani, ni:

Szerit sem tudom, hányszor mondtam már, hogy itt ebben a kuplerájban semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe: a két egyforma, kilencven centi hosszúra levágott cipzárt például azokból a paplanokból operáltam ki, azki paplanok ruhaként születtek újjá dolgos kezem alatt.

Dolgos kezem ezen a ponton a fércbontót fogta meg, és úgy éljek, több időbe került szétbontani ezeket a nyüves párnahuzatokat, mint emennyi alatt megvarrtam, de végül lett nekem mind a kettőből egy csomó anyag, ni:

És akkor nekiláttam foncsikázni meg méretezni a nagyon-nagyon maradék anyagokkal, és nagyon sokat káromkodtam.

Viszont (beetetééés!) máma ezt sikerült összehoznom, és ha minden jól megy, holnap mesélek is róluk.

(Folytköv.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/07/10 hüvelyk újracucc, eská, macs

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: