Az olyan apróságoktól eltekintve, hogy ma is államvizsgáztatni megyek, már sose fogom kialudni magam, mostanra minden szakirodalom összekeveredett a fejemben, a tegnapi vizsgán az egyik legstrammabb leányzó bőgte el magát nyílt színen két tétel között, az időjárásjelentés pedig hazugok gyülekezete, mert mindig melegebb van annál, mint amit jövendölnek, valójában semmi bajom. Tegnap hazafelé jövet, miközben pénzt vételeztem a bankból, hogy egyáltalán ki tudjam fizetni a buszjegyet, mert már csak néhány picula cincogott a bukszámban, és a forróságban evickéltem a buszom felé, valaki elkezdett kiabálni a hátam mögött, hogy “tanárnő, tanárnőőőő”. Én persze megfordultam, mert ez már afféle feltételes reflex, én vagyok a tanárnőőő, és erre már álmomban is ugrom. Az államvizsgázóim voltak, éppen egy napernyő alatt ültek a főtéren, előttük nagy ibrikekben hűs, gyöngyöző limonádé citrom- meg narancskarikákkal, mentával, jéggel, a sikeres vizsgájukat ünnepelték, és arra invitáltak, hogy üljek közéjük.

Nekem meg haza kellett jönnöm, hogy tanuljak a vizsgámra.