RSS

6/286 – Vidámító

13 jún

Ma reggel körülnéztem az én kicsiny világomban, és látám, hogy ez nem jó. Még pontosabban: olyan rossz, hogy az már szinte szívvidámító. Ocsmány dögmeleg van, már több tonna szakirodalmon rágtam át magam, és még legalább kétharmada hátra van. Másfél hét múlva diáki kariőröm egyik legnehezebb vizsgáját kell abszolválnom, és a témavezetőm tegnap azt írta levélben, hogy drukkol nekem. (Jellemző módon addig nem voltam beszarva. Utána már igen.) A Repülő Kutató délben beül Emesébe, aztán elpályázik Zágrábba, és jövő hétig ott héderezik. Ő ugyan azt mondja, hogy konferencián lesz, de tudom én, amit tudok. Inni fognak Professor Krtekkel, és banana splitet zabálnak. Rövidgatyában és szalmakalapban, természetesen. (Most elképzeltem Professor Krteket rövidgatyában és szalmakalapban. Ez, bevallom, jólesett.) Ja, és mindehhez vérzem, mint a leszúrt disznó, mert persze mikor, ha nem most.

Úgyhogy, miután körülnéztem ebben a kicsiny és recsegős világban, elgondolkodtam egy pillanatra, mivel tudnám még fokozni a nemzetközi helyzetet, majd sütöttem a RK-nak egy tepsi jalapenós kukoricakenyér-muffint, és bevonultam a fürdőszobámba, hogy restauráljam a fejemen a pipirost. Tudok én, hejj.

Nektek viszont boldog csütörtököt, mint Micimackó és Malacka mondaná. (Nem, nem ezzel fogom tölteni a napomat. Csak gondoltam, hadd legyen valami tarka nézegetnivaló is sirámaim listájához.)

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/13 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

6 responses to “6/286 – Vidámító

  1. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2019/06/13 at 16:32

    Ez tényleg jó tarka! A napokban nem sok hideg árnyalat kell a hőmérséklet négyzetkékhez. 🙂

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/06/13 at 16:37

      Őszintén? Ebben a pillanatban még elvagyok a készletemmel, de még pár fok pluszban, és muszáj lesz beszereznem egy sötétebb bordót…

       
  2. vica57's avatar

    vica57

    2019/06/13 at 16:58

    😀

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/06/13 at 17:18

      Ja, azt nem is mondtam, hogy mivel lényegében megdöglöm a kapszaicintől, bele se kóstoltam azokba a jalapenós muffinokba. 😀

       
      • Zsuzsi's avatar

        Zsuzsi

        2019/06/13 at 18:31

        Fagyi kell ilyenkor! (legalább is a filmekben mindig beválik :D)

         
        • vica57's avatar

          vica57

          2019/06/14 at 06:27

          a fagyi bármikor beválik 🙂
          de én kiegyezek fagyasztott gyümölccsel is 😀

          pl ribizli, málna,meggy, stb, de legutóbb a gyümölcsleves keveréket toltam be, két részletben, mert elég nagyadag volt a zacsiban. Szilva, meggy, ribizli, szeder, őszibarack + valami apróra kockázott izé (valószínűleg alma) volt benne.

           

Hozzászólás a(z) vica57 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .