Ma különleges világnap lesz, sőt, különleges világhétvége várható, merthogy feltarisznyálunk, aztán elvonulunk Kőszegre, ahol 2015-ben jártunk utoljára, és már piszkosul hiányzik. A különleges világhétvége szellemében különleges dolgokat is csomagolok, merthogy a héten vateráztam magamnak egy csodálatos-hülyén festő cipőt – ezzel jutalmaztam meg magam a múlt héten befejezett tanulmányomért, no, az vesse rám az első követ, aki nem csinált még effélét. Ha befejezem azt is, amivel most nyűglődöm (rohadt nehezen haladok), valószínűleg veszek magamnak még egy újabb cipőt, rút szibarita váz, aki vagyok.

Sok beszédnek sok az alja, ti biztosan inkább a medvét szeretnétek látni, hát tessék.

Imááádom. Egy 2013-as Clarks&Gloverall koprodukció eredménye, az eleje hasítottbőr, a hátulja bolyhos kabátlóden, teljesen hordatlannak látszik, az eredeti ár negyedébe fájt, és mindenestől meg van húzatva. (Azok a gombolók!) Sőt, még egy cetli is van benne, amire ráírhatom a nevem, rangjelzésem meg a vércsoportom, nesze neked desert boot.

Mivel persze továbbra is ragaszkodunk a “új cipő bejön – régi cipő kimegy” alapelvhez, ettől szabadulok meg a továbbiakban:

Már több mint két éve megvan, de valamiért nem tudott hozzánőni a szívemhez, úgyhogy nem hordom eleget. Eddig csak azért nem repült, mert folyton azzal dugtam vissza a polcra, hogy “de hát ez az egyetlen durung kék bokacipőm”. Nos, most már van mááásik.

Nyilván az új cipőhöz fogom igazítani öszves áutfitjeimet, pusztán az ellenség megtévesztése érdekében pedig nem a már jól megszokott papagájtarkákban fogok díszelegni, hanem könyvelőkékeket és krumplibarnákat pakolok össze. Muhaha.