Eddig csak toporgott, de most gőzerővel beindul a Szakdolgozatok Hete. Ma reggel hatkor már három darab várt a postaládámban a készültség különböző (és, valljuk be, többé-kevésbé siralmas) fázisaiban. Nyolcra végig is rágtam magam rajtuk, és megtettem értékes javítási javaslataimat, melyek eredményeképpen… lövésem sincs, mi lesz ennek eredményeképpen. Remélhetőleg nem fogok túl sűrűn csuklani, és szintúgy remélhetőleg le is tudják majd adni a dolgozataikat. Mindenesetre mindig képesek új meglepetést szerezni nekem, ezúttal például az egyikben egy olyan hivatkozási rendszert találtam, amilyet még nem láttam soha sehol semmikor, és megvolt az ok arra, hogy miért nem. (Mer abszurd, azér.)

Mindeközben nekem tanulmányokat kéne írnom, ó, mamám, de ez valószínűleg a jövő hétre meg az azutánira marad, melyek amúgy tavaszi vakációt jelentenek – elvben. Azért elvben, mert a gyakorlatban a jövő hét eleje irgalmatlan munkamunkában telik, monstre háromnapos rendezvényen állok glédában a szervezői oldalon, és egy ideig még azzal is kacérkodtam, hogy elvonulok erre az időre egy esztergomi panzióba, de aztán mégiscsak úgy döntöttem, hogy ez már túl sok lenne a jóból.

Tarzan sarka ez a félév, az. Úgyhogy ebbéli bánatomban úgy kicsíptem magam, mint Szaros Pista Krisztus nevenapján, pedig csak a könyvtárig mászok el.

A robbantott haj ellen persze nem tudok tenni semmit.