Áprilisbolondják és más effélék között evezgetve birkózom a mai nappal, többek között mindenféle elragadó időpont-változásokkal a doktorimon (még mindig szopatnak anyám stop, és ez már feltehetőleg így is marad). Mivel még tegnap érkezett az értesítés, nem valószínű, hogy a mai nappal kapcsolatos mókakacagások listájára kéne felírnom, de azért kellő mértékben sírvaröhögök azon, hogy múlt hétvégén negyedóra tanácskozásba telt eldönteni, mikor ér rá (majdnem) mindenki arra, hogy bevonuljon, és szóban prezentáljon a tanárnak egy újabb nyavalyás dolgozatot, aztán persze egy héttel később kiderül, hogy éppen a tanár nem ér rá aznap. Cukker. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy Soha Többé. Én még egyszer tutira nem csinálok ilyet, és ezzel is csak azért nyűglődöm még végig a procedúrát, mert már annyi időt meg energiát meg pénzt meg tudást feccöltem bele, hogy nem hagyhatom kárbaveszni.

Na mármost mivel az volt a kiindulópontom, hogy minden rühes napnak szakajtsuk le szikkadt gyümölcsét, amíg nem talál kupán minket (a gyümölcs, az), eredetileg úgy terveztük a Repülő Kutatóval, hogy ha már muszáj elmenni Pécsre, akkor tartsunk egy rendes kis víkendet is kirándulgatással meg effélékkel. Mivel az utazás oka ugrott, az úticélhoz sem volt miért ragaszkodnunk, de csakazértis világgá akartunk menni, az árgyélusát nekije, úgyhogy a jelenlegi állás szerint Kőszegen fogjuk átbálozni azt a víkendet. Dear me, utoljára 2015 nyarán voltunk ott, ideje visszatérni egy kicsikét. Úgyhogy a szállást már le is foglaltuk, operatív népek akik vagyunk.

Ha az eddigiekből nem lenne nyilvánvaló, máma afféle nyűgös, de harcrakész állapotban vagyok, jelszavam az operativitás, mottóm a “magad, uram, ha szolgád nincsen”. Magamat és szövegeket adjusztálgatok, ppt-ket meg több gépnyi ruhát próbálok pontra tenni, és általában megkísérlek mindent gatyába rázni, amit csak lehetséges, mielőtt teljes energiával rámzuhan a hét.