RSS

6/211 – Szuszak

30 Már

Próbáljunk ma végre egy szombatszerű szombatot tartani, az árgyélusát nekije. Reggel piac, délután találkozó a barátnőimmel, a kettő közé meg hátha befér még egy kis pöntyögés is a Bűnök Barlangjában, mert a fél- és negyedkész horgolt párnák listája egyre csak nő. Varrnom is kéne már valamit. A múltkor (hah, az is volt már vagy két hónapja) megfogadtam, hogy addig nem veszek újabb anyagot, amíg nem varrok magamnak legalább tíz új holmit, és ebből eddig mindösszesen ötöt sikerült. Pedig most új merényletek is motoszkálnak a fejemben régi hordatlan holmik meg maradékocska anyagocskák reciklálásával, plusz még azzal kapcsolatban, hogy továbbgondoljam (desőt leegyszerűsítsem) a cikcakkruhát. Ki akarom venni ugyanis belőle a cikket. Vagy a cakkot. Ha belegondolok, logikailag a cakkot akarom kivenni, de a cikkruha hülyén hangzik, még a cakkruhánál is hülyébben.

Mielőtt felsóhajtanátok, hogy “de jó neked!”, azért informálnám a nagyérdeműt, hogy mindeközben az agyam egy másik rekeszében az absztrakt zakatol, aminek a bírálatában öt pontot ér az elméleti keret kidolgozottsága, és lövésem sincs, hogy ezt az elméleti keretet hogyan tudom még beszuszakolni a téma elméleti és gyakorlati jelentősége, az alkalmazott módszerek korszerűsége és a vizsgálni kívánt kérdések és célok megfogalmazása mellé, miközben max. 3000 leütés áll rendelkezésemre.

Na mindegy, a mai nap amúgy is arról szól, hogyan tudnék minél többet belészuszakolni, és ha ez egy szombattal összejön, az absztrakttal is össze fog. Úgyhogy most piac, aztán majd a többit is kitaláljuk.

Mára amúgy valószínűleg duplaposzt várható, mert, mint mondogatni szoktam, ez végül is egy őtözködős blog vagy mi a tosz, és nyilvánvalóan nem mehetek ugyanabban az áutfitben a barátnőimmel találkozni, amiben a piacra mentem retekért.

Du. Igazán nem akarok paranoiás félcédulásnak tűnni, de gyanakvással tölt el az édes anyatermészet újabb sunyi húzása. Ma tényleg régóta halogatott találkozóm van, és igazán jól ellettem volna ezzel úgy is, ha nem vérzek közben, mint egy leszúrt disznó.

6.211b

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/30 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

3 responses to “6/211 – Szuszak

  1. fűzfavirág

    2019/03/30 at 17:18

    Bizonyos elégedetlenséget vélek fölfedezni arcodon… és nem is csodálom.

     
    • mák

      2019/03/30 at 23:54

      Melik arcomon? A reggelin vagy a délutánin? 😀

       
  2. fűzfavirág

    2019/03/31 at 09:58

    A délutánin 😀 a reggeli inkább semlegesen várakozó.

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: