RSS

6/194 – Gyöngy

13 Már

Itthoncsücsü nap, melyben én soraimat rendezgetem, és a susnyásban próbálok rendet vágni, mindehhez pedig úgy fáj a hülye fejem, hogy majdnem szétdurran. Mit mondhatnék, ezek a tavaszok egyre nehezebben túlélhető időszakai az én gyöngyéletemnek. Lehet, az egész magasztos sorrendezgetésből is csak annyi lesz végül, hogy belődörgök a Bűnök Barlangjába egy kosárnyi színes fonallal, aztán utánam a vízözön, de ha ezt csinálom, előbb-utóbb tényleg jönni fog, és nem utánam, hanem a pofámba bele. A levegőben lehet amúgy valami, a Repülő Kutató is hörögve-morogva csapkodott egész reggel a konyhában azzal, hogy “holabicskám”. (A sajton akarta használni, nyugi, nem rajtam.)

Már megint sűrűsödik a gedva, mintha eddig nem lett volna bajom elég. Idén tavasszal három olyan konferencia van, amelyeken jó lenne részt vennem, mert ha nem konferenciálok és publikálok, megeszi a fene a doktorimat, de ebből a háromból természetesen kettő is olyan időpontokra esik, amikor én orrba-szájba tanítok, és sehogy de sehogy nem tudom megoldani, hogy valahogyan máskor bepótoljam az aznapi óráimat. Emellett fel kellett volna töltenem egy prezentációt valahová, de természetesen az oldalon semmilyen “feltöltés” vagy “ide lökjed” opció nincs, leszámítva egy derűs, ámde határozott kijelentést, hogy “Ön nem jogosult megjegyzéseket írni”, pedig én marhára tudnék most olyan megjegyzéseket tenni, hogy csak úgy füstölne tőlük a monitor. Ó, és természetesen a jövő heti doktori óráimról semmilyen információm nincs azt leszámítva, hogy lesznek, pénteken és szombaton is, és valószínűleg ezúttal is kitaláltak a teljesítésükhöz valami válogatott hülyeséget és marhaságot, amiről én még nem tudok. A fejem pedig tényleg mingyá háromba szakad, mint Gallia.

Hej, élet, de gyöngyélet, ennél szebb sem lehet.

Mamiii, ez aztán mindennek az alja. Éppen úgy festek, mint ahogyan érzem magam.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

4 responses to “6/194 – Gyöngy

  1. Zsuzsi's avatar

    Zsuzsi

    2019/03/13 at 09:39

    Nem lehet, hogy a RK bicskája valahol a fejedben van, a la Rejtő Jenő? 🙂
    Egyébként meg, azt szokták mondani, hogy Innen szép nyerni! 🙂 (ja, igen, én is mehetek a Nemzeti Szarkazmus Társaságba, nem csak te…)

     
    • mák's avatar

      mák

      2019/03/13 at 09:42

      A bicskát azóta megtaláltam, a konyhapulton bujkált. Ez, asszem, elég sokat elmond a konyhapultunkról…

       
      • Zsuzsi's avatar

        Zsuzsi

        2019/03/13 at 16:07

        Remélhetőleg a helyére meg letetted a fejfájást… 😀

         
        • mák's avatar

          mák

          2019/03/13 at 16:08

          Nem, az még mindig tart. 😦

           

Hozzászólás a(z) mák bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .