Továbbra sem tudom, vajon miféle szürke pépet fújtak be az én fejembe akkor, amikor kiírtam a vizsgaidőpontokat. Ma reggel már nyolckor le kell pattannom itthonról, és este hétig vissza sem térek, mindezt huszonegy vizsgázóért, akik (nyilván) darabokra szakadt csoportokban szotyogva jönnek – nem is tudom, miért, hm. Ja, azért, mert úgy hirdettem meg a vizsgaidőpontokat. Tíztől tizenegyig négy, tizenegytől tizenkettőig négy, utána hosszú bálozás ülve, majd négytől ötig tizenöt. (Levelezős hallgatóknak délutáni vagy hétvégi időpontokat szoktam megadni, mert a munkából nem mindig eccerű elszabadulni egy komplett napra. Mint megtudtam, más tanároknak más intézményekben nincsenek efféle skrupulusai, az egyik ismerősöm férjének – szentendreiek – pénteken reggel nyolcra hirdettek vizsgát Szombathelyen. Nem is ment el az évfolyamból csak négy ember. Nem is ment át a vizsgán egy se.)

Mindehhez a mai szép napra Esztergomba mínusz hét és plusz egy fok közti hőmérsékletet, valamint havazást jövendöltek. Jó, persze, az irodámban meg a tanteremben nem fognak ordítani farkasok, de a négy óra hosszat tartó bálozást igazán jó lenne megszakítani azzal, hogy letotyogok a központba beszerezni pár dolgot.

Mindegy, pofám lapos, enyém a balhé, és magamnak csináltam.

Legalább jól leszek bónyálva, no.