A Repülő Kutató ma hajnalban fél négykor kivágtázott az ajtón, hogy aztán egy hétig színét se lássam. Ezúttal New Englandbe repüle el, egy bostoni konferenciára, de előbb barátokat látogat Providence-ben, amit az isteni gondviselésről neveztek el. A ház összes szőr és plüss állata közül természetesen Krteket vitte magával, aki mostanra igazi globetrotterré nőtte ki magát, bár még mindig elfér egy tenyérben. (Abszolúte jellemző módon még egy olyan interjú fotójára is felkerült, amelyben a RK éppen ennen tudományos pályafutását és annak céljait magyarázta bárkinek, akit ez érdekel, még a Fulbright meg Palo Alto idején.) Én úgyszintén  természetesen itthon maradtam Luca széke gyanánt készülődő tetves tanulmányommal, valamint a muszikákkal, akiknek meg én vagyok a gondviselője, mint az Úr Providence-nek. Mondanom sem kell, én az Úrnál jelentősen morcosabb és nyűgösebb vagyok, amiben erős szerepe van Luca székének, verné le a ragya.

Mivel viszont nincs más hátra, mint előre, most lesunyom fejemet, kitakarítom a cicabudikat, aztán nekifekszem, és befejezem írásos feladataimat, hogy jusson idő beblogolható dolgokra is. A héten kimostam mindösszes polár nyafogóruháimat, melyek száma légió, ti pedig mindegyiket láttátok orrvérzésig, és én is unom már őket kissé. Mivel a tél itthon töltött napjait továbbra is effélékben óhajtom átfinteregni, igen eccerű eljárás lenne varrni néhány újat, de én továbbra is másként szállok le a bicikliről, úgyhogy inkább a régieket fogom renovírozni különböző módszerekkel, hadd legyen itt tényleg minden nap más.