Jó kérdés, mennyire lehet hinni az időjárás-jelentéseknek, de ha igazat mondanak, ma nappalra is szépen lecsúszunk fagypont alá, ami nem növeli ingerenciámat arra, hogy elhagyjam a meleg lakást, ahol puha macskákkal, illatos mécsesekkel és finom gőzölgő teákkal üldögélhetnék színes ficlik között. Annyira vágom már a centit a félév végéig, hogy az közröhej, de hét végéig aztán meg pláne, és csak a vasárnapom lesz szabad, slussz. Ma és holnap is öt-öt órám van, szombaton meg le kell adnom egy tanulmányt. Kábé 60% van meg belőle, és lövésem sincs, hogyan-miként-mikor tudom befejezni. Nyilvánvalóan kedvem sincs hozzá, de publikálni necesse est, hülye akadémiai szféra. Vasárnap amúgy a Repülő Kutató nevének megfelelően elrepül a francba, Providence, majd Boston, barátok látogatása és konferencia, hát ez sem járul hozzá általános jókedvemhez. Szombaton ráadásul anyám is átutazik ezen az országon, útban húgomékhoz, és vele is találkozni kéne valamikor-valahogyan, úti készülődések meg tanulmány-leadások káosza közepette

Boá. Le akarom darálni ezt a hetet, aztán a következő kettőt is, gyószan-gyószan. Ebben a pillanatban csak az az illúzió éltet, hogy a diákok nem veszik észre, még náluk is inkább el szeretném lógni az óráimat. Ki a katedrához, be a nagybőgőbe, csapassuk.

Asszem, az illúziót sikerül majd megteremteni, legalábbis a szándék megvolt rá a mai áutfittel. Erre az egészre amúgy még természetesen jön egy kabát. Egy naaagy kabát.