November, te mogorva vénember, hát mégis ideértél végül. Állítólag most már hetekig ez a hideg takony marad időjárás gyanánt, úgyhogy a munkába menetel közepesen nehezített pályává változik: az egyik buszmegállóban nyolc fok és eső, a másikban öt fok és szél és eső, a buszon tizennyolc és veséknek lerázatása, a munkázóban meg huszonkettő és a délutáni órákra már villanygyújtás. Mit van mit tenni, jövel harminc réteg, ami mindig szórakoztató, ha az ember csak jókedvében csinálja, de színtiszta hörgésmorgás, ha muszájból.

A hetem amúgy, valószínűleg egy eddig szabadságon lévő tündérkeresztanya jóvoltából, hirtelen 25%-kal jobb lett, mint amire eredetileg készültem, mert a hallgatók egyik óráját átpakolták, ők meg rámkérdeztek, nem akarnék-e könnyíteni kicsinyt az életükön. Akartam. Ennélfogva most pénteken nem kell bemennem tanítani, hanem két hét múlva tartjuk meg az eredetileg november 23-ra tervezett órákat, amivel könnyítek az életükön (meg jelenleg az enyémen is). Nyilván ennek majd december 7-én lesz meg a böjtje, különösen mivel december 8-ra szerveztem magamhoz csajbulit, de most nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni, az a híd még két hét távolban van, és a rőzsét sem halmoztam fel a lábánál.

Oké, akkor most fel a zakóval, mert még juszt sincs tél, valamint vigyük el sétálni a rókát, és mutassuk meg neki, hol dolgozom.