Ezúttal azzal a szent fogadalommal vonultam be a Bűnök Barlangjába, hogy nincs az a kövér és horkolós macska, aki engem meg tudna akadályozni abban, hogy déli egyig befejezzem a rühes párnahuzatot, amit három éve kezdtem el.

Valamikor hajdanában-danában kivágtam narancssárga polárból egy alkalmatos téglalapot, aztán lila és piros és bordó polártallérkákat tűzdeltem rá.

Aztán szépen betettem egy dobozba, és ott hagytam.

Amikor legutóbb kidzsuváztam a Bűnök Barlangját (pár hete? pár hónapja? lassan ott tartok én is, mint amire nagyanyáim panaszkodtak, hogy mindenre emlékeznek évtizedekkel korábbról, de azt már nem tudják, mit ettek reggelire), előkerült. Sóhajtottam, felírtam a “meg-kell-csinálni-ezt-is” listára, aztán otthagytam szem előtt, nehogy megint eltűnjön a balfenéken.

És akkor ott volt szem előtt, ni.

Tegnap nekigyürkőztem az ismert eredménnyel, de ma, na hát ma igenis megcsináltam.

A továbbiakhoz asszem elég az illusztratív anyag is, úgyis minden a megszokott eljárással készült, a huzat hátlapját is beleértve.

Egy óra hét perc, és már bejegyzést is írtam róla. Hurrá.