Tegnap az oviban, amikor Szent Mártonról folyt a beszélgetés, és az óvónéni megkérdezte, milyen jócselekedeteket ismertek, gyermekek, az egyik mütyür azt válaszolta, hogy “Jócselekedet az, ha szót fogadunk édesanyánknak, mert ő az édesanyánk, és ha nem fogadunk szót, akkor nem hagy békén”. Korrekt.

Az én jócselekedetem valószínűleg az lesz mára, hogy lekúszom a piacig, egyedül, mert a Repülő Kutató konferenciálni van. A későbbiekben viszont megátalkodottan rossz akarok lenni. Ezt, mivel ma minden normális életet élő embernek munkanapja van, egy szabadnappal óhajtom teljesíteni, ami azért fog sikerülni, mert másoknak (például a levelezős hallgatóimnak is) munkanapja van. Úgyhogy bizony én ma egész nap a Bűnök Barlangjában fogok héderezni, estére pedig (akkorra már a csávó is hazatér a tudományból) levonulok a városba, majd számos éttermi libaságokat tömök az arcomba.

Nyugodtan utáljatok érte, kibírom. Tegnap végignéztem, amint a középcsoportosok sorban megsimogatnak egy tenyérnyi méretű, sziszegő csótányt, majd pedig azon vihorásznak, amint egy botsáska az orruk után kapkod. Be kell vallanom, én is szerettem volna megsimogatni a csótányt, de nekem nem nyújtották ide, mert felnőtt vagyok. Ezek után már bármi jöhet, nemde.

Ahogy most elnézem a mai áutfitemet, ha ebben mentem volna tegnap, biztos ideadják nekem is megsimogatni a csótányt. Úgy festek, mint egy novemberi manó.