Mint ígértem, konzerv. Irgalmatlan korán van ugyan, de ha már elmentem a Csillag csoportba didaktikai játékot nézni, aztán tancsitancsi, úgyse lenne késő délutánig lehetőség beblogolnom, úgyhogy erisszük.

Valamit csinálnom kéne magammal, mert a fotókon mostanság olyan ökölbe szorult arcom van, mintha elfelejtettem volna, hogyan kell tartani a pofámat ahhoz, hogy derűsnek és kiegyensúlyozottnak látsszak. Pedig, istenbizony, egészen kiemelkedő jó állapotban vagyok ahhoz képest, mint például tavaly ilyenkor voltam, egészségem gyöngy, és még a napirendem is kevésbé zsúfolt. Persze kopogjuk le, és tegyük hozzá, hogy “egyelőre”.

Most viszont elkopogok a sarkaimon. Ujjé, az oviban naccerű.