Tovább folytatódnak kalandjaink a rajzolt világban, én pedig ma kissé leharcolt is vagyok, mint a mellékelt ábra (muhaha) mutatja. Tegnap a legeslegutolsó busszal jöttünk haza, miután végigdumáltuk az estét a húgommal, és ittunk nemkevés sört, úgyhogy én ma tényleg nem vagyok a topon.

No sebaj, a mai napra csak hallgatói kérvényekkel és a saját órám anyagaival és más szövegekkel bajmolódás a program, plusz még találkozni egy szakdolgozóval, akit kellő alapossággal le kell szúrnom, amiért az évfolyamtársainak nyivákol a dolgozatírási problémáiról, nem nekem. A témavezetője vagyok, bakker, én vagyok kirendelve arra a célra, hogy a nyivákolását hallgassa, és a fejét simogassa, és biztató hangon mondogassa neki, hogy “meglesz ez, meglesz ez”.

Attól tartok, kezdek csúnyán eltyúkanyósodni, már a szakdolgozókra is elsősorban úgy tekintek, hogy “nézzük, melyiknek van szüksége leginkább fejsimire”.

Rajzolni még mindig elég vicces, bár igen nyilvánvaló hiányosságaim vannak benne, leginkább az anatómia terén. Legyünk realisták: nektek most valószínűleg úgyis mindegy, milyen hosszú a nyakam meg a karom, melyik a jobb meg a bal lábam, és van-e a bal vállamban csont. A ruhám meg a táskám legalább elég jól beazonosítható, hehe.