Hajnali négy húszkor egy döndülésre ébredtem, ami a konyhából hallatszott be, és valamilyen sajátos okból rögtön tudtam, mi puffant akkorát a padlón. A Celofán nevű anarchista emelte ki a tálból a konyhapulton a vacsorára sült bárány után maradt egykilós csontot (btw, a macska két és fél kiló), aztán ledobta a padlóra, hogy ott békén és háborítatlanul rágicsálhassa le róla a lefaragatlan húscafatkákat.

Melléfogtál, ciculi. Nem kellett volna felébreszteni engem.

A hajam mostanra igazán kriminális állapotba jutott, vágatni kéne. A fényképezőgép is elég csehül van, abban mindenféle maszatkák gyűltek fel a lencse mögött, ahonnan ki kéne pucoltatni valamiképpen, mert a fotóimon mindenféle sötét foltok tűnnek fel itt-ott, mint a Brezinán. Hajh, denehézazélet, s mennyi luxusprobléma vagyon benne.