Nahát, este végre sikerült lejutnunk a forgatagba, amit persze addigra kellően leamortizált a 16 fok meg az időnként cseperésző eső, így forgatag helyett inkább lézengő lett belőle, de mi nem zavartattuk magunkat. Ettünk-ittunk, és megpróbáltuk a lehető legjobban érezni magunkat. Az eső hol esett, hol nem, de általában a legkevésbé sem volt bulizásra alkalmatos időjárás, úgyhogy mikor hősi elszántságunkban átpislantottunk a nyárzáró eseménysorozat utolsó koncertjére, azzal kezdtünk hozzá, hogy “oké, negyedórát még lézengünk, aztán hazamegyünk a melegbe a macskákhoz”. A zenekar viszont keresztbe tett mizantróp terveinknek, egy “Lóci játszik” nevű banda valának, és nyilván hallanunk kellett volna már eddig róluk, ha nem lennénk öregek és nem laknánk barlangban. Mivel viszont koros barlangi morcok vagyunk, rendkívül kellemes meglepetésben volt részünk másfél órán keresztül. Még táncoltunk is, bizony. És végül majdnemhogy tizenegy óra volt, mire hazaértünk. Szitáló esőben.
Mivel semmi sincsen ingyen, én szendén, de határozottan ugatok, és az orrom is folyik némiképp, de ma itthoncsücsü napot kell tartanom papírmunkával, úgyhogy végül is tökmindegy.
Zsuzsi
2018/08/30 at 15:37
Reklamálni készültem, hogy bezzeg eltakarod a ruha díszítését, de közben rájöttem, hogy netán a körömlakkos ruha ez, és akkor meg már láthattuk az ő díszeit… 🙂
mák
2018/08/30 at 17:18
Jaja, ez az.