Tájainkon (így alakult) a nyár az az időszak, amikor begyömöszöljük a makkákat a hordozóba, és elfuvarozzuk őket a kötelező éves védőoltásukra. Idén ez erre a hétre esett, Celofán kedden ment el a szuriért, Porcelán tegnap. Nem kis kalandok árán.

Amíg a Repülő Kutatót Jénában, Palo Altóban, Regensburgban meg még ki tudja hol ette a fene, én voltam a főfuvarozó, pláne hogy a piszok kis sötét dögök ezekre az alkalmakra időzítettek minden olyan szabadprogramot is, amit állatorvoshoz futkorászással kellett kiegészíteni, lett légyen ez Celó harmincezer körömgyulladása, bizarr és megmagyarázhatatlan szájgombái vagy éppenséggel Poci akciója, amikor belezabált húsvétvasárnap a nárciszba, aztán kihányt egy adag orsóférget. Ennélfogva ezúttal a RK fuvarozta a dögicéket, én meg itthon élveztem (volna) a dolce vitát.

Volna, hangsúlyozom. Celofán ugyan mindvégig szépen viselkedett, bár kicsikét le akarta kapni a hordozó ajtaját, amikor beadták a nyakába a szurit. Olyat már csinált egyszer, hogy letörte a hordozóajtót az állatorvosnál, csínján kell bánni ezekkel a két és fél kilós princesszekkel, mert sose tudni, mikor tör ki belőlük a vadállat. Akkor például nekem csontig harapta a mutatóujjamat, grr. Ezúttal nem volt az állatorvosnál semmi extra, viszont hazajövetel után olyan allergiás reakciót produkált, mint az álom – feltéve persze, hogy az álom az ágy alatt ül lógó fejjel, kancsalít, és csorog a nyála. Na de ez legalább gyorsan elmúlt, bár nyilván ott pánikoltunk mind a ketten két telefonnal, a RK a sajátján az állatorvost hívta, én meg az enyémmel lámpáztam az ágy alá, hogy pontosan le tudjuk írni, mi történik.

A két makka közül viszont mégiscsak Poci volt az, aki leszarta a kalapács nyelét, és ezúttal még nem is csak képletesen és nem is a kalapács nyelét. Celóval szemben, aki kitartóan ellenkezik a dobozba gyömöszölés közben, Poci, ha a megfelelő helyen szorítják sarokba, megadja magát, és nagy, passzív szőrzsákká változik, ami aztán könnyen bekanalazható a hordozóba. Ezen tények ismeretében a RK nem is igényelt asszisztenciát az akcióhoz, úgyhogy én éppen kint ültem békésen a teraszon egy kávéval meg a laptopommal, mikor meghallottam, hogy valaki üvölt. A nevemet üvöltötte, meg azt, hogy gyeregyoooooorsan, úgyhogy, gondoltam, nem Poci az. A felhívásnak engedelmeskedve fel is sprinteltem az emeletre, ahol a belezős horrorfilmek legszebb tradícióinak megfelelő jelenet fogadott, bélsár és más testnedvek, a Repülő Kutató például úgy vérzett, mint egy leszúrt disznó. Mint kiderült, Poci ezúttal nem a formájának megfelelően viselkedett, nuku passzivitás, ott szökdécselt összevissza, mint egy kénguru, amikor pedig sikerült végre elkapni, előbb telibefosta a Repülő Kutatót, aztán csuklótól ujjbegyig végigkarmolta a kezét két körömmel is. Három ragtapaszt használtam el a pasasra plusz két kozmetikai vattakorongot, mert ebben a vircsaftban van minden, de fásli meg géz speciel nincs. Alkoholos fertőtlenítő készakarva nincs, tíz évvel ezelőtt egy Harley Davidson Route 66 borotválkozás utáni pacsmag lett kijelölve erre a szerepre, mert kidobni nem volt értelme fösvényéknél, emberi orcára kenni viszont még annyira sem, annak a löttynek olyan szaga van, hogy a szúnyogok már fél méter hatótávolságból berúgnak tőle. Na hát most a fürdőszobámban valószínűleg még a pókok is összeölelkezve éneklik a La Cucarachát, és csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb kiszellőzik.

Poci most persze vérig van sértve, különösen, hogy az oltás miatt huszonnégy órás simogatási tilalom is van, nehogy mi is beüljünk végül kancsalítva az ágy alá nyálat csorgatni. Viszont, ha nem szarja le valamelyik dög (képletesen! ezúttal tényleg csak képletesen!) a kalapács nyelét, egy évig újra nyugivan.