Ezt definitíve nem terveztünk mára, de ugyebár történhet itt bármi, sőt, annak az ellenkezője is. Mindenesetre a jelenlegi helyzetben az tűnik leginkább reálisnak, hogy valaki morogni és nyivácskolni fog hármónk közül, szerencsés esetben nem mindannyian, de valószínűleg nem ússzuk meg, hogy legalább egyvalaki ne adja elő a Gézengúz-féle hörgős-morgósat. Hadd részletezem.

Mindenekelőtt: szép szeles-borús-csepergős reggelre ébredtünk, ami különösen azért pikáns, mert ma bezzeg nem itthonhéderezünk napra készültünk, hanem éppenséggel nagykirándulásra. Visegrádra. Hogy megértsétek ennek jelentőségét, Filomélának két nagy idolja van, Mátyáskirály meg Varródani. Ezek közül, bármilyen meglepő, Mátyáskirályt tudjuk könnyebben prezentálni. A kortárs költők sokkal nehezebben utolérhetők, mint fél évezrede halott királyok, akiknek ahajt húsz kilométerre innen volt a palotája, úgyhogy jövel Mátyáskirály palotástul. (Az egész visegrádi kirándulósdiban amúgy valószínűleg az a legnagyobb poén, hogy én ugyan már három éve heti többször áthaladok azon a településen, de utoljára, lássuk csak, 1990-ben voltam fent a várban, a palotában pedig talán sohasenem, legalábbis nem emlékszem rá. Szóval én is olyan leszek, mint az újszülött, akinek minden vicc új.)

Na most a jelenlegi szerintem piszkosul nem kirándulóidő, a Repülő Kutató viszont, ha már tervbe vett valamit, nehezen mond le róla. És mindehhez ott van Filoméla Mátyáskirály-imádata, mely viszont sejtésem szerint rohamosan csökkenni fog, ha a szél lefújja a Salamon-toronyról. Ebből nehéz lesz win-win szituációt kihozni.

Igen, ami a képemen látható, az nem egészen optimizmus.