RSS

5/214 – Kullancs

02 ápr

Lassan odajutunk, hogy nincs nap az évben, amit jobban utálnék, mint a vízbevető hétfőt. Mindezt úgy, hogy szerencsémre összesen négy-öt locsolóm van egész nap, mert valami előnyének annak is kell lennie, ha az ember vidéken van eltemetve egy alvófaluban, és olyan fejlett szociális élete van, mint egy pandamackónak. Ez viszont nem segít azon, hogy évről évre egyre radikálisfeministább módon élem meg az egészet, és az nem nagy élmény, higgyétek el, még nekem sem.

Mindenekelőtt tisztázzuk: a vízbevető hétfő meg a hozzá tartozó összes izé nem a húsvét szerves része (ahogy a nyulak sem, erre mindjárt visszatérünk), hanem egy pogány rítus, ami csak hozzácsapódott a húsvéthoz, mert minden pogány szokás előbb-utóbb talált magának valamilyen keresztény ünnepet, amelyre rákullancsolhatja magát. A tavaszi rítusok nagy hányada a húsvétra ragadva élt túl, ami azért is bizarr, ha belegondolunk, mert ezek túlnyomórészt termékenységi rítusok. A nyulak például közmondásos szaporaságuknak és kamatyolókedvüknek köszönhetik, hogy itt kötöttek ki, nem pedig annak, hogy milyen cuki szőrgombócok. Tojást is azért eszünk ilyenkor, mert az termékenységi szimbólum, a festett húsvéti tojások meg pláne azok. (Feltettétek magatoknak a kérdést valaha, hogy a tradicionális festett húsvéti tojás miért éppen piros, a hagyományos írókázott minták között meg miért annyi a rombusz?… Ja, pontosan.) Ami pedig a locsolkodást illeti, hát, nehéz olyan magyarázatot találni hozzá, hogy ne egy szimbolikus és ritualizált bukkake-partinak látsszon, amelyben ráadásul a rítus része az is, hogy a lelocsoltnak húzódoznia kell. A locsolkodás skanzen-típusú megjelenítésében még mindig jól látható mindez, amint a legények hímesen és vigyorogva futnak a talpig népviseletbe (a poén kedvéért általában az adott népviselet eladólányi vagy pláne menyasszonyi verziójába) öltöztetett leányzó után, aki menekülne, de nem tud, mert előbb-utóbb sarokba szorítják, aztán hiába sikoltozik, a nyakába kap több vödör vizet. A közönség meg tapsol.

Elnézést, ha ez túlságosan is sarkítottan meg gusztustalanul meg radikálisfeministául hangzott, de sajnos még fokozni is fogom. A rítusoknak van egy olyan kellemetlen szokása, hogy amikor funkciójukat vesztik (például már nem hisz abban senki, hogy a húsvéthétfői locsolkodástól jön a bő termés meg a bő gyermekáldás megatöbbi), akkor is túlélnek valamilyen elcsökevényesedett formában, és általában csak az a részük marad meg, ami infantilizálható. Ráadásul vajmi kevés akad köztük, ami nem egy kiszolgáltatott csoport bőrére menne. Az eredetileg felnőttek által gyakorolt rítusok nagyrészt az általános iskolába vagy pláne az óvodába húzódtak vissza, az áldott jó engedelmes gyermekek meg nem gondolnak bele, hogy tulajdonképpen miért lucáztatják őket a polgármester dicsőségére a téli aszfaltra borított szénán, vagy miért kell olyan legény/leány-csúfoló mondókákkal szerepelniük az óvodai farsangon, amelyek gúnyt űznek az asztmásokból, mozgássérültekből, gyengékből vagy beszédzavarral küszködőkből. (Ez utóbbi példákat nem az ujjamból szoptam, egyiket sem.) A húsvéthétfői locsolkodás ugyan nem a gyerekek kihasználásáról szól, de minél öregebb és zsörtösebb vagyok, annál jobban látom benne a női kiszolgáltatottságot. Az ember lányának lenne végre egy szabad napja, hogy kipihenje a (szintén a jóégtudja miért kötelező) tavaszi nagytakarítást, húsvéti menü megfőzését, felszolgálását, elmosogatását, megatöbbit – ehhez képest viszont nem ülhet le egy jó könyvvel vagy egy ostoba filmmel lazítani, mert egész nap glédában kell állnia. Végighallgatni a fantáziátlan vagy pajzánnak szánt, de inkább buta vagy sértő bökverseket, elviselni a migrénkeltő pacsulikat, mindvégig mosolyogni az egyre kevésbé szalonképes locsolókra, és ajándékot adni valami olyasmiért cserébe, amit egy porcikája sem kíván. Az a gyanúm, tízéves kor fölött (addig még kitart esetleg az izgalom, hogy “juj, vajon hány osztálytársam jön el locsolni, lesz-e annyi mint tavaly, és többen lesznek-e, mint annál a nyafka Nikolnál, aki a legnagyobb ellenségem a harmadik bében”) a nők túlnyomórészt nyűgként élik meg a húsvéthétfőt. És nem hiszem, hogy sokan lennének, akik nem tudnak felidézni valamelyik húsvétról legalább egy, ocsmány módon illuminált nagybácsit/munkatársat/szomszédot, aki a dekoltázsukba lötykölte be a féldeci parfümöt, aztán vigyorogva érdeklődött, hogy “leért már?”. Vagy ott ült a nyakukon órákig, és mellkasát-pocakját düllesztve csak mondta-mondta a sivár ostobaságokat. Vagy megsértődött, amiért kevés volt a pálinka, vagy nem volt kedvére való a sütemény, vagy nem volt elég mosolygós a háziasszony. Apjuk faszát, azt.

Nem fogok kimenni zászlóval az utcára, hogy “le a húsvéthétfővel!”, de azért azt se várja tőlem senki, hogy jó képet vágjak egy ennyire dicstelen ünnepvéghez. Aki pedig ma parfümmel közelít felém, számíthat arra, hogy visszalocsolom. Szemet szemért, fogat fogért, büdit büdiért.

Hajat pedig csak holnap mosok, az hétszentség.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/04/02 hüvelyk eská, tavasz

 

One response to “5/214 – Kullancs

  1. csilla75

    2018/04/03 at 20:28

    Igazad van!

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: