RSS

5/170 – Nikkelbolha

17 feb

Amikor felébredtem, az “aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” ment körbe-körbe a fejemben, és ebben nincs is semmi meglepő. Tegnap délután a disszertációs témavezetőmmel találkoztam a Körúton egy cukrászdában, és az óvodák oktatáspolitikai reprezentációjáról cseverésztünk, emellett pedig végre egy komplett órán át pofázhattam arról, hogy mi van a fejemben a disszertációból. A témavezetőm (szintén nem kevésbeszédű asszony)  megnyugtatott, hogy valószínűleg már most meg tudnék írni egy disszertációt mindabból, ami a fejemben van, csak le kell ülni hozzá. (Hah, mondjon nekem valami újat. Abból, ami az én fejemben van, jelenleg bármit meg lehetne írni. Épp csak a fejhez tartozó seggnek kell leülnie jó hosszú időre, nem pedig ide-oda pattogni velem együtt, mint a nikkelbolha.) Mindenesetre most hirtelen szárnyakat kaptam, és piszkosul elkezdett sisteregni az agyam, és végre kezd összeállni az egész kalap szar, hurrá. Persze ebből még bármikor lehet “zúg az éji bogár, nekimegy a falnak”, és bennem amúgy is felébred időnként az igény erre a falnakmenetelre, most például mintegy járulékos tevékenységként azon kezdtem törni ezt az inkriminált fejet, a tavasszal esedékesek közül melyik konferencián robbantsam fel a bűzbombát egy olyan előadással, ami nagyjából arról szólna, miért kellene kapával megtépni bármelyik politikus száját, aki kampányidőszakban ovisok közé megy smúzolni. Még meglátjuk, mennyire hangosan fog tiltakozni bennem ilyen bűzbombák felrobbantása ellen az életösztön, de perpill ide nekem az oroszlánt is.

Úgyhogy ebben a felfokozott és vidor idegállapotban robogtam végig a Körúton, kezemben egy pár motorosbakancs, amit Hosszunak készültem átnyújtani, hogy aztán másfél hét múlva elutazhasson Finnországba. (A bakancs, nem Hosszu. Bonyolult történet). És akkor azt mondta nekem egy kirakat, hogy ötvendenes harisnyák harminchat színben. Szerintem sejtitek, mi lett belőle.

Ja, ez.

És aztán találkoztam az Ahoj Csehóban Hosszuval, és ittam sört, és közben olyan dolgokról beszélgettünk, mint a Waldorf-pedagógia meg az elsőéves egyetemi hallgatók koncepciói a középkorról, mert aki tanár, az állandóan az.

Ma még mindig tart ez a felfokozott és vidor idegállapot meg az ide-nekem-az-oroszlánt-is, ami persze azt is jelenti, hogy ismét nikkelbolhát játszom ahelyett, hogy leülnék a seggemre. Nem baj. Kiforrja magát ez is. Előbb-utóbb.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/17 hüvelyk eská, tél, turkálgat

 

5 responses to “5/170 – Nikkelbolha

  1. Gyöngyösi Csilla

    2018/02/17 at 09:39

    awwww, azok a harisnyák! én most pestemben jártamban nem vettem, mert kortárs irodalmat vettem, de állandóan a listámon van nekem is.

     
    • mák

      2018/02/17 at 09:44

      A kortárs irodalmon legalább nem fut fel a szem. 🙂

       
  2. vica57

    2018/02/18 at 05:32

    A kapával egyet értek 😡

    A harisnyák viccesek, kíváncsi vagyok, lábon hogyan néznek ki 🙂

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: