Vannak mozgóünnepek, amelyek ide-oda lődörögnek a naptárban, meg vannak stabil ünnepek, amelyek csak állnak, mint katiban a gyerek. (Ez egy kisbetűs kati, merthogy az úgynevezett állószékről van szó, nem egy várandós Katalinról.) Emellett vannak olyan ünnepek, amelyek csak egy meghatározott kulturális közegre érvényesek, és vannak, amelyek csak egy másikra. Aztán persze van úgy is, hogy minden összecsúszik ügyesen, és akkor olyan dekoratív karambol lesz a vége, mint a mai nap, ami egyidejűleg hamvazószerda és Valentin-nap. Cseppet sem irigylem máma a hívő katolikus tinilányokat. (Bármilyen meglepő, ilyenek még akadnak ezen a sártekén.)

Szokás szerint persze csak azt tudom mondani ezúttal is, hogy virágozzék minden virág, és csináljon mindenki azt, ami jólesik neki. Nekem például az fog jólesni, hogy elmegyek péksütiért, aztán átvedlek nyafogóruhába, behajintok vagy két mosásnyi holmit a gépbe, rendet vágok a kupiban, és esetleg varrok is valamiket.

Az időjárás ma sem mutatja a legderűsebb orcáját, de azért gondoltam, megreszkírozom a pékségig billegéshez a csodaszép lilaződ bakancskámat. Mégiscsak tarthatatlan, hogy még nem volt rajtam sose.