RSS

5/142-145 – Vidám napjaink Jakutföldön

23 jan

Mint észrevehettétek (ha esetleg mégse, akkor valamit nagyon rosszul csinálok), napok óta nem volt egy árva bejegyzés sem ezeken a tájakon. Nos, ezeken a tájakon internet se volt. Szombat reggel leégett a Vasvári lakótelepen a UPC-jeladótorony vagy mi a tosz, ennélfogva Leányfalu, Pomáz, Szentendre, Pilisborosjenő meg még néhány további kedves falu lakói alól szép nagy svunggal kiesett a civilizáció. És mindehhez még be is havazódtunk, úgyhogy a hétvége akár úgy is festhetett volna, mint Jakutföldön.

Ezzel szemben az internethiány meg a hó ellenére (sőt, részben éppen ezek következtében) ahelyett, hogy a Bűnök Barlangjában szöszmötéltem volna át a komplett hétvégét, szombaton és vasárnap is kiruccantam a civilizáció megmaradt elemei közé. Szombaton például vacsorázni mentünk a Repülő Kutatóval, mert úgy döntöttünk, hogy ebben az évben megpróbálunk legalább kétheti egyszer házon kívül étkezni. Pusztán azért csináljuk, hogy ne folyton csak itthon pudvásodjunk, mert amúgy hajlamosak lennénk erre. Néha ki kell mozdulni, az árgyélusát.

Ezúttal a Pótkulcsig másztunk el, ahol nem volt rajtunk kívül senki, csak a kiszolgáló személyzet meg Vöri. Vöriről már írtam nektek, és most be is tudom mutatni őtet.

Ismerjük el, nincs is annál kényelmesebb macskaélet, mint ott héderezni egy kocsmában, fölötted szentendrei művészet, alattad jó meleg radiátor, időnként pedig megsimogattatod magad macskakedvelő vacsoravendégekkel.

Vasárnapra még internetdús és hómentes napjaimból megvolt előre a program, mégpedig Cseh Tamás-emlékkoncertre mentünk el képezdész barátnőimmel. Csodásan bizarr volt az egész, már hetekkel ezelőtt is csak a karzaton volt hely, és csak a helyszínen derült ki, hogy a karzati székeknek nincs háttámlája. Mi már nem vagyunk a legfiatalabbak (khm), én még masszázsra is járok, szóval nem nagy optimizmussal néztem a másfél óra elébe, amiből persze szünettel együtt három lett, pedig még el akartunk menni utána inni. (Ezt azért, mi tagadás, megtettük. Korábban keljen fel az, aki ex-tanítóképzősöket távol akar tartani egy kocsmától, ha egyszer eldöntötték, hogy oda mennek.) A műsor borzasztóan egyenetlen volt, esetenként lélegzetállító jó, esetenként meg nagyon nem, úgyhogy néha iszonyúan röhögtünk. Általában olyankor, amikor ez valószínűleg nem volt a rendezői koncepció része. A karzatról ráadásul jó rálátásunk volt a közönségre, csupa ősz meg kopasz fej világított alattunk, és amikor szelfiket próbáltunk gyártani magunkról műsorváró unalmunkban, a hátunk mögül felajánlotta egy kedves illető, hogy akár le is fotózza a „csinos ifjú hölgyeket”, ha igényeljük. Képzelhetitek. Pláne hogy én ebben a hacukában voltam, felrétegezve, mint egy kápucta.

Nagyon látványosan nem akartam kimenni a hóba, no. Ez később elmúlt.

Arra a traumára, hogy a legfiatalabb öt százalékba tartozunk egy koncert közönségéből, inni kellett, úgyhogy el is mentünk inni, merő kegyeletből Cseh Tamás törzskocsmájába, ahonnan aztán az utolsó HÉVvel jutottam haza kies és kihalt városunkba. Jellemző módon elvitték az orrom elől az utolsó taxit, úgyhogy gyalog kúsztam haza az akkorra már kellő alapossággal összefagyott latyakon, a két kilométer alatt összesen két embert láttam meg egy macskát, aki azzal jött oda hozzám a Pest Megyei Könyvtár előtt, hogy nyau. Megsimogattam, aztán azt javasoltam neki, hogy menjen szépen haza, én is azt teszem. (Egészen nyilvánvalóan volt hová hazamennie, macskáknál az ilyesminek biztos jele a mázsás segg és az ápolt szőrzet, ez pedig mindkét jellemzővel rendelkezett.) Hajnali egyre már ágyban is voltam. Tudok én élni, hejj.

A hétfői napot itthon báloztam át, kísérletet téve arra, hogy ismét tanárrá pofozzam vissza magam, mert ez most megint az intézményi nyílt napok hete. Kedden Esztergom, szerdán Budapest, elő-alkalmassági vizsgák meg minden más izé, szóval nem festhetek úgy, mint egy elszalasztott. Hajat mostam meg ruhákat, és nagy általánosságban próbáltam megfelelni azoknak az alapelveknek, hogy igyak tejet, pipázzak, és vigyázzak jól a jó híremre. József Attila nem mondott semmit a nyafogóruhákkal kapcsolatban, úgyhogy gondoltam, ez még belefér.

Lévén hogy kedden és szerdán is ződ hajnalban indulok kötelességteljesítőbe, hétfőn gyártottam konzervet is mindkét napra előre, hogy ne érje szó a ház elejét. A mait most akkor szépen be is blogolom, yeah.

A holnapi napra semminő garanciát nem tudok adni, de legfeljebb viszem magammal a netbookot, hátha elkapok Budapesten valami kósza wifit. Addigra persze az is lehet, hogy visszatérünk a civilizációba, állítólag már vasárnap azon dolgoztak, hogy egy konténerben ácsoljanak nekünk egy ideiglenes jeladótornyot vagy mi a toszt. Majmeglátjuk.

Most viszont enyhe kétségbeeséssel rávetem magam restanciáimra, mert a világ egyáltalán nem gondolta azt, hogy békén lehet engem hagyni, úgysincs nekem internet, és dugig van a postaládám intézd-el-de-még-tegnapra feladatokkal meg törlendő netszeméttel. Ez utóbbiból már kitöröltem 71 db levelet, és még nincs vége.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: