RSS

5/136 – Haszon

14 jan

Távlatilag szinte minden eseménynek vagy folyamatnak van valami haszna, és vicces módon leginkább olyasmikre igaz ez, amiket roppantul rühellt az ember, amikor éppen ott volt a sűrűjében. Ha nem vesztem el az állásom, hogy kénytelen legyek másikat találni, mostanra valószínűleg teljesen belepudvásodtam vagy belediliztem volna abba, hogy biztos, unalmas munkát végzek, olyasmiket tanítok, amikről egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy bármi hasznát látják a diákjaim, és mindez csak a tisztes szegénységhez elegendő. Ha nem végzem el a tanítóképzőt, amit szinte mindvégig utáltam (úgy kellett nekem, én akartam odamenni, senki sem kergetett), most valószínűleg negyedannyit sem tudnék mindarról, amivel most és majd szembesülnek a hallgatóim, márpedig ezzel ahhoz is közelebb vagyok, hogy tudjam, mire van szükségük.

Most éppen annak örülök félszívvel, hogy hétfőn van a határidőm, nem pedig például két hét múlva. Rengeteget kerülgettem a szövegpofozást, holott tényleg túl kell már lépnem ezen a köteten. Talán még az is hasznos, hogy a betoldott részek, amelyeket nyomorultul próbáltam ide-oda rakosgatni, ott maradtak a nagyobbik laptopomon, amikor az haldokolni kezdett. Hiába próbálnám teljesen átírni a komplett opuszt, a perfekcionizmus nem vezet sehová. Be kell látnom, hogy nem ez lesz a legjobb kötet, amit valaha kiadok a kezemből, és be kell fejeznem. Le kell adnom, meg kell szabadulnom tőle.

Aztán majd jöhet valami új.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/01/14 hüvelyk eská, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: