Mint várható volt, kezd összecsapni a fejem fölött a káosz, és ez nagyjából tizenötödikéig így is marad. Megint az a stádium következik, amikor egészen pontosan három napra előre vagyok hajlandó gondolkodni, hogy ne kapjak sikítófrászt. Úgyhogy most például gyorsan ledöngetek a bankba, mert a következő három napban nem látok magam előtt lehetőséget arra, hogy odamenjek, és addig meg garantáltan lepisilnek a kutyák. Összes magyarus készpénzvagyonom háromszáznegyven forint.

Apropó pisi. Legalább a lakás már tiszta, Atilláné ismét kihozta belőle a maximumot, én ezalatt a mosókonyhát vágtam glédába (elvesztvén ezzel a jövőre egy olyan piszok jó csajozós szöveget, hogy “Figyi, ha kijössz hozzám falura, megmutatom a döglöttpók-gyűjteményem”). A macskák ezalatt a Bűnök Barlangjában voltak karanténban, melynek következtében valamelyik büdös kis mókusnyuszi bepisilt a sarokba egy csomó átalakítandó ruhadarabra, hát még épp csak ez hiányzott.

Na, csapassuk.